Adóparadicsomok előtt: a leghülyébb adónemek

Offshore cégekkel már nem kell menekülni a pisiadó, a szakálladó vagy a koporsóadó elől.

Az angolok tengernyi furcsa adófajtája közül érdemes kiemelni a 17. század második felében bevezetett ablakadót és kandallóadót is, amelyek miatt sokan fagyoskodtak a hideg teleken. 1684-ben egy oxfordi pék úgy próbálta elkerülni a kandallóadó megfizetését, hogy a kemencéjével fűtötte lakását is, ám az ügyeskedésbe hiba csúszott, és az általa okozott tűz húsz épületet rombolt le, négy ember pedig belehalt az adóelkerülési trükkbe.

Ahogy az oroszok a szakállviseletet, úgy az angolok az öltözködést próbálták adókkal befolyásolni. 1784-től kezdődően attól függő mértékű adót vezettek be, hogy egy kalap mennyibe került. De sorolhatnánk a hülye angol adókat napestig. Csak néhány további példa: téglaadó, tapétaadó, gyertyaadó, parókaillatosító-adó.

Amikor India még angol gyarmat volt, a 19. században az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó nőknek el kellett fedniük kebleiket. Amennyiben nem engedelmeskedtek, adót kellett fizetniük. A mulakkaramnak nevezett adónem aztán komoly társadalmi elégedetlenséget szült, egy adószedő pedig pénz helyett kebellel „gazdagodott”. Egy Nangelinek nevezett nő ugyanis úgy tiltakozott a mulakkaram ellen, hogy levágta a mellét, és az adószedő kezébe nyomta. A nő belehalt sérüléseibe, az adónemet pedig végül eltörölték.

Japánban is társult adó a temetkezésekhez: a gödöradót az elhunyt végső nyughelye után kellett befizetni a kincstárba.

Az Oszmán Birodalom is igen kreatív volt az adózást illetően. A gyermektized (devsirme) a törökök által meghódított területeken volt honos – a magyar hódoltságban hivatalosan nem alkalmazták, de a gyakorlatban előfordult. A devsirme lényege az volt, hogy az előre meghirdetett adószedés idején egy fiúgyermeket kellett adni a szultánnak. Az összegyűjtött gyerekseregből aztán katonákat képeztek, belőlük lettek a janicsárok. Mivel ez biztos megélhetést jelentett, a családok bizonyos esetekben szívesen adták gyermekeiket janicsárnak.

Ugyancsak a törököknél élt a házasságkötési adó, amelyet egybekelés alkalmával kellett megfizetni. 60 akcsét kellett fizetni – kivéve akkor, ha a menyasszony özvegy volt, ekkor megelégedtek az összeg felével is.

Házasságkötést magyar uralkodó is adóztatott. Mária Terézia rendelettel vezette be Galíciában a zsidók számára ezt az adónemet, amellyel a demográfiai növekedésüket kívánta megakadályozni. II. József 1785-ös zsidórendelete ezen némileg enyhített, 1789-ben pedig végképp eltörölték a zsidók házassági adóját.

Magyarországon akadtak más érdekes adónemek is. Ilyen volt a Károly Róbert által bevezetett kapuadó, amelyet minden olyan kapu után fizettek, ahol átfért egy megrakott szénásszekér. Később Mátyás király módosította a kapuadót – miután egy portán több család is gazdálkodhat –: ő tűzhelyek száma után szedett adót. A 17. században aztán bor- és csizmaadóval, valamint sör- és húsfogyasztási adóval is próbálkoztak a honatyák, de nem voltak különösebben sikeres adónemek.

Ha a történelem idővonalán közelítünk a jelenhez, a 20. század elejéről olyan adónemek jöhetnek velünk szemben, mind a cselédtartási adó, a tekeasztal-, illetve biliárdadó vagy a gyufaadó, amelyet egy 1913-as adóügyi könyv a szegények adójának aposztrofál. A Ratkó-korszakkal aztán megérkezett az agglegényadó is, amelyet korábban több államban is bevezettek. Agglegényadót – jövedelemadó plusz tíz százalék – azoknak kellett fizetniük, akik egyedül vagy csak egy emberrel éltek együtt.

Ezekhez képest a netadó már nem is tűnt olyan hülyeségnek.

Összeállításunk elkészítése során a History Extra, az Mfor.hu, a Vs.hu és az Adó.hu anyagait is használtuk.