A Lengyelországot olyan nagy egyetértésban felosztó két nagyhatalom között 1940 végére megromlott a viszony. Sztálin nem jó szemmel nézte a Harmadik Birodalom térnyerését Nyugat Európában, ezért is teljesíthetetlen terjeszkedési követelésekkel állt elő. A szovjet érdekek elismerését követelte a Balkánon, Magyarországon, Finnországban, Svédországban és Törökországban. Hitler mintegy válaszul a december 18-án aláírta a Barbarossa-utasítást, mely azt írta elő, hogy a Wehrmacht szükség esetén álljon készen, az Anglia elleni háború befejezése előtt egy gyors hadjárattal legyőzze a Szovjetuniót. A Barbarossa parancs a német ellenállók révén még 1940-ben eljutott Roosevelthez és Sztálinhoz. Hitler döntését döntően geostratégiai meggondolások motiválták, egyrészt 1940. júniusa és Molotov berlini fellépése jelezte, Németország esetleges gyengeségét Moszkva kíméletlenül ki fogja használni. Másrészt főként az 1941. márciusi belgrádi eseményeket követően mind reálisabbnak tűnt a brit-szovjet szövetség. Ideológiai szempontok a lépés indoklásában alig mutathatóak ki pl. Thomas tábornok az Wehrmacht Főparancsnokság hadiipari és fegyverzeti hivatalának vezetője 1941. február 13-én bemutatott az Barbarossa hadművelet gazdasági következményeiről készített tanulmányában illúziónak nevezte azt a reményt, hogy a Szovjetunió nyugati területeinek elfoglalása rövid és középtávon lényeges javulást eredményezne a német hadigazdaság helyzetében. Az óriási távolságok, az elmaradott infrastruktúra és a visszavonuló szovjet csapatok által okozott pusztítások miatt csak hatalmas befektetésekkel lehetne az ottani nyersanyagokat kitermelni és a Birodalomba szállítani.
Halder tábornok a szárazföldi csapatok vezérkari főnöke 1941. február 3-án mutatta be az első német felvonulási tervet, mely a 3.050.000 fő, 625.000 ló, 600.000 gépjármű, 3350 páncélos, 7150 löveg, gyakrolatilag minden mozgósítható erő és eszköz bevetésével számolt. / Megjegyzendő, hogy a német terminológia páncélosnak nevezte a mintegy 1900 darab, csak géppuskával felszerelt Panzer I-t és a 20 mm-es ágyúval ellátott Panzer II-t is, melyek elavultsága már a lengyel hadjáratban is nyilvánvalóvá vált. / A terv szerint csak a támadás kezdete előtti utolsó három hétben kerültek átdobásra az akció fő terhét viselő páncélos és gépkocsizó hadosztályok. Ennek az eljárásnak a legfőbb előnye abban állt, hogy az utolsó pillanatig lehetőséget adott a politikai manőverezésre, illetve a támadó szándékok leplezésére. Az eredetileg 1941. május 15-re tervezett támadási időpont azonban a március 27-i belgrádi puccs napján meghozott hitleri döntés következtében – miszerint az eredetileg Görögország elfoglalását célzó Marita-hadműveletet kiterjeszti Jugoszláviára is – június 22-re halasztódott a Barbarossa akció. Ez a halasztás később a Wehrmachtnak Moszkva elfoglalásába került. Itt kell megjegyezni, hogy a belgrádi események miatt időzavarba került német politikai és katonai vezetés aligha tűrte volna, ha Magyarország – amint ezt London kívánta – bármilyen módon akadályozta volna a német csapatmozgásokat. A Marita-akcióban hat páncéloshadoszály – a Wehrmacht páncélos alakulatainak majd harmada – vett részt melyek a balkáni útviszonyok miatt a hadművelet befejezése után nagyjavításra szorultak. Valószínűsíthető, hogy a Belgrád elfoglalásakor zsákmányolt és a jugoszláv-szovjet együttműködést bizonyító iratok adták a végső lökést Hitlernek, hogy támadást indítson a Szovjetunió ellen.
A német hírszerzés – főként a légifelderítés adataira támaszkodva – 1941 elejétől érzékelte a Vörös Hadsereg felvonulását s mint egy 300 km-es mélységig viszonylag reálisan, 189 szovjet hadosztállyal számolt. 10.000-re becsülte a szovjet páncélosok és 10.500-ra a repülőgépek számát, de úgy vélte német eszközök minőségi és kezelőik kiképzettségi fölénye ezt kiegyensúlyozza. Ami azonban a teljes szovjet katonai potenciált illeti Berlin teljességgel sötétben tapogatózott, ezért egy rövid, legfeljebb három hónapos hadjáratban gondolkodott. Mivel Hitler elmulasztotta a német ipar háborús mozgósítását, ezért a legfontosabb hadianyagokból a Birodalom mindössze 2-4 hónapos készletekkel rendelkezett. De a kockázatot vállalhatónak tartotta, mert a határcsaták után már nem számolt szervezett szovjet ellenállással, így az őszi esős periódus beállta előtt a négy páncélos csoport számára elérhetőnek gondolta a célként kitűzött Arhangelszk-Asztrahány vonalat.
Sztálin elkerülhetetlennek tartotta a szovjet-német összecsapást, ezért úgy döntött, hogy fel kell gyorsítani a Vörös Hadsereg és a hátország felkészülését a tervezett és általa óhajtott háborúra. A 1940 nyarán megkezdődött a szovjet gazdaság totális húborús mozgósítása – az addigi ötéves tervek már megteremtették a világ legerősebb hadiiparát – a katonai kiadások költségvetésen belüli aránya 1940-re 33%-ra, 1941-re 44%-ra növekedett, aminek a német kiadások kevesebb mint felét érték el. A Vörös Hadsereg 1941. júniusában 23.300 harci repülőgéppel rendelkezett melyből, már mintegy 10.000 felvonult a német határra, s 3.719 gép a legkorszerűbb típusokhoz tartozott. Összehasonlításul a Luftwaffe a Barbarossa hadműveletet összesen, 2015 repülőgéppel kezdte meg, melyből a támadás napján alig 1300 volt bevethető. A szovjet haderő állományába mintegy 24.000 páncélos tartozott, melyből mintegy 14.000 hadrafogható sorakozott fel a támadásra, közte 2040 T-34-es és KV-I-es, mely minden szempontból – páncélozottság, mozgékonyság, 76 mm-es ágyú – tekintetében felülmúlta a ellenfeleit. 1940-ben megkezdődött öt légideszant hadtest felállítása. Az egyértelműen csak támadásban felhasználható ejtőernyősökből a Szovjetunió több katonával rendelkezett, mint a földkerekség összes többi nagyhatalma együttesen.
A Vörös Hadsereg első ismert felvonulási terve 1940. júliusából származik, amikor még gyakorlatilag nincsenek német egységek a szovjet határon, így ellentétben a korábbi feltételezésekkel válaszlépésről aligha beszélhetünk. A másik, ami szembetűnő, hogy jelentősen túlbecsüli a német és vele szövetséges csapatokat, a valós 168 helyett 233 hadosztállyal számol. Ami azért figyelemre méltó, mert e becslések ellenére Molotov elég erősnek érezte magát, hogy Berlinben határozott követelésekkel lépjen fel. Az 1941. januárjában Moszkvában tartott két törzsvezetési gyakorlat több szempontból is figyelemre méltó, egyrészt egy 1941. július 15-én indított német támadással számolt, melyet a Vörös Hadsereg csapatai két hét alatt megállítanak, majd elfoglalják a lengyel főkormányzóságot és Kelet-Poroszországot. Másrészt a második gyakorlat Nyugat-Lengyelország és Szilézia elfoglalása mellett egy Budapestet célzó kisegítő csapással zárult. Az semmiképpen sem tekinthető véletlennek, hogy az 1941. júniusában a Kárpátokban húzódó magyar határra a Vörös Hadsereg hegyihadosztályai vonultak fel. A szovjet vezérkar Magyarország elfoglalásával látta Németországot elvághatónak a nyersanyagokban gazdag Balkántól.
1941. április 13-án Sztálin jelenlétében megkötötték a japán-szovjet semlegességi és barátsági megállapodást, így a Szovjetunió minden erejével a Németországgal történő összecsapásra koncentrálhatott. Sztálin május 5-i a katonai akadémiák végzősei előtt mondott beszédében kijelentette, hamarosan bekövetkezik a leszámolás a német fasizmussal az ellenség földjén, közölte a feladatra, mintegy 300 hadosztály áll készen, melynek harmada páncélos és gépesített alakulat. A február közepe óta mind intenzívebbé váló előkészületeket véglegesítette a május 15-én Sztálinnak bemutatott felvonulási terv, amelyben a résztvevő alakulatoknak július 15-ig kellett elérniük a teljes harckészültséget. A tervből kiviláglik, hogy a szovjet vezetés realitásként számolt egy megelőző német csapással, ezért a Wehrmachtot még akkor kívánta megsemmisíteni amikor az a felvonulás stádiumában van. Ez magyarázza Sztálin feltűnő gesztusait Németországgal szemben május, június folyamán, hiszen a totális káosz veszélye nélkül ekkor már képtelenség lett volna a Vörös Hadsereg csapatainak felvonulását védelemre átszervezni. A szovjet koncepció a főcsapást Breszttől délre kívánta mérni, Krakkó-Kattowitz irányú támadással Nyugat-Lengyelországot tervezte elfoglalni, majd a támadást továbbfejlesztve Pomerániát és Poroszországot szállta volna meg.
Történelmietlen annak felvetése, mi lett volna, ha a hatalmas távolságok és az elmaradott infrastruktúra miatt a Vörös Hadsereg támadása három héttel nem késik el. Az valószínűsíthető, hogy a gyakorlatilag számottevő tartalékok nélkül felvonuló Wehrmachtot még 1941-ben katasztrofális vereségek érték volna. S annak geostratégiai következményeit sem nehéz elképzelni, ha a szovjet csapatok már 1942-ben elfoglalják Berlint, majd Nyugat-Európát.
origo.hu
Folyamatosan szivárog a klór Sajóbábonyban
