Évszázados titkokról mesél a Dráva völgye

A 2008-ban indult Környezettörténeti és településrégészeti kutatások a Dél-Dunántúlon című program keretében Tolna és Somogy megyében végeznek kutatásokat a szakemberek. A program része a belső-somogyi Berzence határában végzett munkálatok eredményeinek feltérképezése, a barcsi török vár ásatási anyagának feldolgozása és a várhely környékének vizsgálata. A történeti forrásokat felhasználó régészeti munka természettudományos kutatásokkal is kiegészül. Az eddigi eredményekről az MTA Régészeti Intézetében számoltak be a kutatók.

A Somogy megyei Berzencén és környékén végzett kutatómunka két tájegységet érint: északon a belső-somogyi, szélfútta, homokkal fedett területek, délen a Dráva-völgy síksága helyezkedik el, melyeket az egykori Dráva által aláásott magaspart választ el egymástól – számolt be előadásában Zatykó Csilla. A kutatásban a terület déli részére koncentrálnak, melyet a Dráva időről időre bekövetkező mederváltozásai miatt az egykori folyókanyarulatok és holtágak nagy száma jellemez.

A szabályozás előtti földrajzi környezetről, a vízrajzi viszonyokról a kéziratos térképek és a légi fotók segítségével tudnak képet alkotni – emelte ki előadásában Miklós Zsuzsa, hozzátéve, hogy a Dráva-völgyben régészeti kutatások során még nem alkalmazták eddig a légi fotózás módszerét, mellyel nemcsak a lelőhely állapotának változását lehet nyomon követni, hanem olyan részletek is dokumentálhatók, amelyek a terepbejárások alkalmával nem lehetségesek.

A környéket kivételes részletességgel írja le két 14. századi oklevél. A dokumentumok leírásából egy kisebb településekkel viszonylag sűrűn lakott terület képe rajzolódik ki. Az eddigi feltárások eredményeként közel száz lelőhely ismert a területről. Ezek az őskortól a késő középkorig terjedő időszakot ölelik fel. Viszonylag kevés római kori lelőhely van, a középkorban azonban sűrűn lakott volt a vidék. A terület műholdas képére vetítve az Árpád-kori és késő középkori lelőhelyeket, két nagyobb és több apró település nyomait lehet felfedezni. Az egyik nagyobb település az Árpád-kortól a késő középkorig lakott volt, a 15–16. században pedig jelentős település lehetett. Nagy mennyiségben kerültek elő vasfeldolgozásra utaló vasdarabok, vassalakok, és a vasolvasztó kemencéknél használt fúvócsövek darabjai a ráégett vassalakokkal. A vasfeldolgozás fontos feltétele lehetett az erdő közelsége. A geológiai fúrások bizonyították, hogy a rétgazdálkodás mellett jelentős erdőirtást is végeztek a területen.

Leletek ezrei az egykori török palánkvárban

A barcsi vár területén már 1989 és 1994 között végeztek ásatásokat, 2002–2003-ban pedig egy nagyobb feltárásba kezdtek – mondta el Kovács Gyöngyi. Az egykori török vár területén végzett kutatás jelentőségét a feltárandó terület nagysága és a leletanyag gazdagsága bizonyítja, valamint az a tény, hogy török palánkvár területén teljes feltárást eddig csak a Szekszárd melletti Újpalánkon végeztek az 1970–1980-as években. A barcsi török vár a török kori végvárrendszer egyik erőssége volt és viszonylag sok adat maradt fenn róla. Szigetvár elfoglalását követően 1567-ben épült, kétszer leégett: először 1595-ben, a 15 éves háború idején, majd 1664-ben, Zrínyi Miklós téli hadjárata során.

A régészeti adatok megerősítették, hogy a vár teljesen újonnan épült, bizonyítható a két várépítés, mivel a két pusztulási szint egyértelműen elkülöníthető egymástól. A régészek meghatározták az erődítmény nagyságát, megfigyelhették erődítési rendszerét, a palánképítés módját, feltérképezték a vár belső építészeti struktúrájának változásait. Az építmény területe körülbelül 90x60 méter volt. A 16. században a várfal nagyjából 2 méter széles volt, építésekor két cölöpsor közé földet döngöltek. A várbeli lakóépületek deszkából épültek, a falakat agyaggal tapasztották. A barcsi várról ismert egyetlen ábrázolás egy vázlatos alaprajz, amely 1664-ben készült. A felszínre került részletek összevethetők a korabeli alaprajz egyes elemeivel: a rajz, néhány eltérést leszámítva, a vár többé-kevésbé hiteles ábrázolását nyújtja.

A vár őrségének összetétele és létszáma jól ismert: körülbelül 200 fő teljesített szolgálatot. A katonák többsége balkáni származású volt, ezt bizonyítják a feltárt balkáni típusú kályhák, a balkáni jellegű edények. A leletek azonban nemcsak a származásról árulkodnak, hanem a katonák életmódjáról és tevékenységéről is, tükrözik a környékbeli településekkel való kapcsolatukat. A vár közelében fontos kereskedelmi útvonalak futottak, ez kihatott a tárgyhasználatra és az állattartásra.

A barcsi török várból majdnem 10 ezer meghatározható csontlelet került elő, amely így a leggazdagabb török kori leletegyüttes hazánkban. A szarvasmarhához tartozó leletek igencsak uralkodóak: 76 százalékát adják a leletegyüttesnek – emelte ki Gál Erika. Ennek fő oka az lehet, hogy a vár lakosságának húsellátását a szarvasmarha biztosította – tette hozzá.

Elsüllyedt kincsek nyomában

A Dráva völgyében végzett vizsgálódások folyami régészeti kutatásokkal is kiegészülnek. A megfigyelések a Drávában egy helyszíni szemlével kezdődtek 2005-ben, miután Drávatamásinál felfedeztek a folyó medrében néhány rönkhajót és egy török kori rézkancsót – számolt be Tóth János Attila. Kiderült, hogy Drávatamásinál 1603-ban a magyarok egy rajtaütés során elpusztítottak egy török hidat, melynek nyomai felfedezhetők a folyóban. A felfedezett hajók száma meghaladja a 30-at, ezekről bebizonyították, hogy a 16. század végén épülhettek. Találtak olyan gerendákat, lyukakat a hajók oldalában, amelyek alapján feltételezhető, hogy ezekkel a hajókkal nem hajóztak, hanem egymáshoz kapcsolták őket, vagyis úszó pontonelemekről van szó, és ezért nagy valószínűséggel egy török kori pontonhíd maradványai lehetnek. A mederben számos emberi maradványra is bukkantak, ami arra utal, hogy emberek haltak meg, miközben ezek a hajók víz alá kerültek. Így valószínűsíthető, hogy a létesítményt valamilyen erőszakos pusztítás juttatta a víz fenekére. A rönkből kifaragott hajómaradványok mellett találtak deszkából épült hajódarabokat is, amelyek alapján feltételezhető, hogy a Dráva mentén a török korban egy sajátos hajóépítészeti megoldás létezhetett.