Eddig akadályokba ütközött, most megvan a megoldás

A hidrogént a jövő olcsó és környezetbarát energiaforrásának tartják, hasznosítása azonban egyelőre technikai akadályokba ütközik: német kutatók most nagy lépést tettek azok áthidalására egy olyan technológia kifejlesztésével, amely egyszerre kínál megoldást a gáz tárolására és visszaforgatására.

MNO
2011. 09. 26. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hidrogén kinyerése céljából már egy ideje foglalkoztatják a tudományt a hangyasav és sói, az úgynevezett formiátok. Az eljárás alapvető problémája a hidrogénnel együtt felszabaduló szén-dioxid leválasztása. Egy vaskatalizátor segítségével azonban most sikerült erre megoldást találni – közölte Matthias Beller, a rostocki Leibniz Katalízis Intézet igazgatója.

A Science című folyóiratban bemutatott rendszert – amelyet a Der Standard internetes kiadása ismertetett – az intézet a Rostocki Egyetemmel és a svájci Lausanne-i Műszaki Főiskolával együtt fejlesztette ki.

Azáltal, hogy folyékony hangyasavból egyszerű, környezetbarát módszerrel lehet hidrogént előállítani, annak gázhalmazállapotban történő tárolása szükségtelenné válik. A hangyasav természetes, rovarokból és csalánból is kinyerhető sav, ezenkívül az ecetsav előállításának mellékterméke.

Az eljárás során különválasztott üvegházhatású szén-dioxid tárolásán a kutatók még dolgoznak. Az egyik lehetséges út, hogy a gázt sók, úgynevezett bikarbonátok formájában kössék meg. A vaskatalizátoros módszer már szobahőmérsékleten jó hatásfokkal dolgozik, a legjobb eremények azonban 80 Celsius-fokon érhetők el – fejtette ki Beller.

A hidrogén előnye, hogy tisztán és széles körben bevethető, égése során csak víz keletkezik. Eddig csak drága katalizátorok – például ruténium – vagy fénysugárzást igénylő rendszerek segítségével sikerült hangyasavból hidrogént előállítani – az új rendszer így tetemes költségeket takarít meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.