Az idős apák gyermekei tovább élnek?

Kutatási eredmények szerint minél idősebb a fogantatáskor az apa, gyerekének annál hosszabbak lesznek telomerjei.

BL
2012. 06. 12. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kromoszómák végét védő „kupakok”, a telomerek minden egyes sejtosztódásnál rövidülnek, ezért korábbi kutatások kapcsolatba hozták ezek hosszát az egészséggel és az élettartammal, noha az összefüggést eddig nem igazolták egyértelműen. Korábbi kutatásokból az is ismert, hogy a spermiumokban lévő telomerek hossza a többi sejtben lévőkkel ellentétben nem rövidülnek az életkorral, hanem éppen ellenkezőleg, hosszabbodnak. Az idősebb korban apává váló férfiak ezért általában hosszabb telomereket örökítenek át gyerekeiknek.

Az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában megjelent tanulmányhoz 1779 fülöp-szigeteki fiatal felnőtt vérmintájában vizsgálták a telomerek hosszát, majd kapcsolatot kerestek a kapott értékek és az apák, illetve nagyapák kora között.

Dan T. A. Eisenberg, az Északnyugati Egyetem munkatársa és kutatócsoportja szerint az eredmények igazolták, hogy minél idősebb a fogantatáskor az apa, gyerekének annál hosszabbak lesznek telomerjei. Az összefüggés ráadásul még a nagyapákra is érvényesnek bizonyult, minél idősebb korában született a fia, azaz az apa, annál hosszabb volt az unoka telomerje is. A felmérésben szereplő apák 15 és 43 év között voltak gyerekük születésekor. Egy újabb elemzésben az anyai nagyapák ilyen szempontú hatását vizsgálták, de az ő koruk nem befolyásolta az utódok telomerjeinek hosszát.

Carol Greider, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa szerint – aki egyébként 2009-ben a telomerek kutatásáért kapott Nobel-díjat, ám e mostani tanulmányban nem vett részt – nem meglepő, hogy a telomerhatás kiterjed a gyerekekre és unokákra is. Figyelmeztetett ugyanakkor arra, hogy az idősebb apák több káros genetikai mutációt is átörökíthetnek, ezért „egyáltalán nem világos”, hogy melyik apai életkor kedvez jobban az utód általános egészségének.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.