Ezzel csaknem kétmillió gyermek életét lehetne megmenteni

A fejlődő országokban évente mintegy kétmillió, öt év alatti gyermek életét lehetne megmenteni, amennyiben hatékony védelmet kapnának.

NT
2012. 06. 08. 9:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentés szerint elsősorban a fekete-afrikai és a dél-ázsiai térségben hiányoznak az említett betegségek megelőzésével, illetve kezelésével kapcsolatos összehangolt erőfeszítések.

A világszervezet szakosított intézménye szerint a tüdőgyulladás és hasmenés fő okozói elleni új védőoltások megbízható és következetes szétosztásával ki lehetne iktatni az öt év alattiakat fenyegető két súlyos betegséget.
A tanulmány készítői hangsúlyozták, hogy a gyermekek immunizálásának egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb módja, ha a születés utáni első hat hónapban kizárólag szoptatással táplálják őket, noha ilyen védelmet az újszülöttek csupán 40 százaléka kap. „Azok a gyermekek, akiket csecsemőként nem szoptattak, 15-ször nagyobb valószínűséggel halnak meg tüdőgyulladásban, mint a kizárólag anyatejet fogyasztó társaik” – mutattak rá a jelentés készítői.

Az UNICEF háttere

A United Nations International Children's Emergency Fundot (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) az ENSZ közgyűlése 1946. december 11-i ülésén hozták létre, majd 1953-ban rövidítették a nevét United Nations Children's Fundra (az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja), de máig is az eredeti betűszaváról ismerik. Létrehozásának gondolatát Herbert Hoover volt amerikai elnök vetette fel szintén 1946-ban egy rádióbeszédében, amelyben főleg az európai gyermekek rettenetes szenvedéseire és riasztó helyzetére hívta fel a figyelmet. Az ENSZ közgyűlése az alapot határozatával, ideiglenes jelleggel hozta létre 1946. december 11-én. 1953. október 6-án újabb határozattal az UNICEF nevét megváltoztatták, egyben az ENSZ állandó segédszervévé tették.

Bővebben >>>

A gyakran egyszerre fellépő tüdőgyulladás és hasmenés miatt a világ 5 év alatti lakosságának 29 százaléka, vagyis mintegy kétmillió gyerek hal meg évente, többségük – közel 90 százalékuk – Fekete-Afrika vagy Dél-Ázsia szülötte. A halálesetek fele öt országban (India, Nigéria, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Pakisztán és Etiópia) történik. Az UNICEF adatai szerint ezekben az államokban a tüdőgyulladásban szenvedő gyerekek kevesebb mint harmada kap antibiotikumot.

A jelentésben kitértek arra is, hogy a megfelelő táplálkozás, a szappannal történő kézmosás, a tiszta ivóvíz és az alapvető higiénia jelentős védőfaktorok a szóban forgó betegségekkel szemben, bár ezek a legsúlyosabban érintett 75 országban a lakosság többsége számára nem állnak rendelkezésre.

Az UNICEF ígérete szerint a jövő évre kidolgoznak egy átfogó, globális tervet a helyzet javítása érdekében. A szervezet mostani jelentését annak apropóján tette közzé, hogy jövő héten Washingtonban tanácskozik az etiópiai, az indiai és az amerikai kormány, illetve magánszektor mintegy 700 képviselője a gyermekek életben maradásával kapcsolatos célokról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.