A versenysorozat magyar futamát ezúttal harmadik alkalommal rendezi meg a győri Xmeditor szakkommunikációs cég – közölte Pintér-Péntek Imre, a cég ügyvezetője pénteken. Hozzátette, hogy míg 2010-ben csak tizenegy csapat vett részt az első magyar futamon, tavaly már 30 egyetemista versengett a győzelemért, az idén pedig tizenegy ország negyvenegy csapata méri össze tudását. A magyarországi verseny presztízsét jelzi, hogy az interneten megjelent listán 52 másodperc alatt elkeltek a helyek, mivel a sikeresen nevezők kétszerese próbált bekerülni a keretbe.
Nem a pilótának, hanem a technikának kell remekelnie
A nemzetközi esemény alapvetően konstruktőri verseny, az értékelésnél az alkalmazott technikán, technológián van a hangsúly, nem a sebesség és a pilóták bravúrja a döntő. A négynapos megmérettetésre a legtöbben Németországból érkeznek, de jönnek versenyautó-építő fiatalok Nagy-Britanniából, Franciaországból, Finnországból, Oroszországból, sőt Indiából is.
Véglegessé vált a hazai indulók száma is, mely szerint idén már négy csapat képviseli Magyarországot a nemzetközi megméretésen. Két, nyitott vezetőfülkés járművet indít a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a kecskeméti főiskolások már második alkalommal neveztek be a versenyre, és idén a szegedi egyetem csapata is csatlakozott hazánk képviseletéhez, hogy összemérjék tudásukat Európa legjobbjaival.
Neves szakemberek ülnek a bírák soraiban
Idén először tíz elektromos versenyautó is rajthoz áll, számukra külön ellenőrző verseny lesz a „záporpróba", amelyet meghibásodás nélkül kell átvészelniük a járműveknek. A versenyen a hazai járműipar neves szakemberei végzik a bírálatot, miközben az indulók megannyi próbatételen bizonyítják, hogy mire is képesek a konstrukciók, amelyeket az egyetemista csapatok maguk terveztek és részben maguk, részben járműipari vállalatokkal közösen építettek meg.
A versenyzőknek nem lesz gondjuk az elhelyezkedéssel
A rendezvény jó alkalom arra, hogy a legtehetségesebb mérnökjelöltek bemutassák képességeiket, a vállalatok számára pedig lehetőség, hogy a látottak alapján kiválasszák leendő konstruktőreiket – mutatott rá Pintér-Péntek Imre hozzátéve, hogy ezeknek a fiataloknak nincs gondjuk az elhelyezkedéssel.