James Fowler, a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem politológia tanára kijelentette: „Tanulmányunkból kitűnik, hogy a választási részvétel növelésére a legjobb eszköz a társadalom befolyása lehet.”
Szavazás a Facebookon keresztül
A kísérletet a 2010. november 2-án lezajlott kongresszusi választásra időzítették. A Facebook 60 millió használója kapott egy politikailag semleges üzenetet, amely arra emlékeztette, hogy „ma van a választások napja”. Az üzenetet kiegészítette egy link – internetes cím –, amelyen a szavazóhelyiségek listája volt elérhető, továbbá egy „szavaztam” szövegű gomb, valamint egy számláló, amely az előbbi gomb használatát tartotta nyilván, valamint azoknak a Facebook-„barátoknak” a profilja, akik már rákattintottak a „szavaztam” gombra. A tanulmány szerzői „társadalmi üzenetnek” nevezték el a választási emlékeztetőt.
Mintegy 600 ezer Facebook-használó ugyanezt a szöveget kapta meg „tájékoztató üzenet” címen, de a barátok profilja nélkül. Végül további 600 ezer Facebook-használó semmiféle üzenetet nem kapott ebben a témában, ők alkották a kontrollcsoportot.
„Társadalmi üzenet”
A kutatók kimutatták, hogy a „társadalmi üzenet” címzettjei nagyobb arányban keresték fel valamelyik szavazóhelyiséget és használták a „szavaztam” gombot, mint a két másik csoport tagjai. Ez az „online magatartás” azonban nem szolgáltatott információt azoknak a számáról, akik ténylegesen is szavaztak.
James Fowler csapata ezért külön módszert dolgozott ki a Facebook-használók választási részvételének követésére, méghozzá úgy, hogy a közösségi portál ne tudhassa, kik azok, akik ténylegesen szavaztak. Nem okozott nagy meglepetést, hogy mintegy 4 százaléka azoknak, akik azt jelezték, hogy szavaztak, valójában nem voksolt. A kutatók számára azonban ennél fontosabb megállapítás volt, hogy a „társadalmi üzenet” címzettjeinek sorában nagyobb volt a szavazók aránya.
Társadalmi fertőzés?
A „tájékoztató üzenet” címzettjeinek és a kontrollcsoport tagjainak részvételi aránya a szavazáson megegyezett – ez a kutatók szerint kétséget ébreszt a „tájékoztató üzenetek” hatásosságát illetően. A Facebookon megjelent „társadalmi üzenet” viszont becsléseik szerint 60 ezerrel növelte a szavazók számát. Ehhez a kutatók hozzáadtak még 280 ezret, mint a világhálón terjedő „társadalmi fertőzés” eredményét.
Számításuk a következő volt: egy-egy Facebook-felhasználó átlag 149 „baráttal” rendelkezett, és Fowler becslése szerint minden közvetlenül a „társadalmi üzenet” által voksolásra bírt szavazó mellé a világháló legalább további négyet nyert meg. „Ha csak a célközönséget figyeljük, melléfogunk” – magyarázta a kutató.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!