Az év legveszélyesebb napja

Július 13. a legbalesetveszélyesebb napja az évnek – legalábbis Nagy-Britanniában. Aki csak teheti, maradjon otthon, autóba pedig végképp ne üljön.

WA
2012. 09. 27. 7:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi két esztendő statisztikái szerint ekkor sérülnek meg a legtöbben, a legkevesebb baleset pedig január 31-én történik. Az adatok alapján a hónapok közül is júliusban történik a legtöbb személyi sérülés – az évi összes 11 százaléka –, a legkevesebb pedig januárban, mindössze 5 százalék. A statisztikai elemzést egy személyi sérülések bejelentésére szakosodott jogászcég végezte.

Az év elején egy orvosi tanulmány is foglalkozott a balesetek napi gyakoriságának ingadozásával, és arra jutott, hogy a 13-ára eső péntekeken történik a legtöbb. A nyugat-sussexi csapat csak az autóbalesetek statisztikáit elemezte. Észrevétele szerint feltehetően babonás megfontolásból a 13-ai péntekeken kevesebb autó van az utakon, mégis jóval több a karambol. Hat olyan pénteket vetettek össze tizenharmadikaiakkal, amelyek hónapok 6. napjára estek. Az előbbieken 65 karambol történt, az utóbbiakon 45, azaz közel felével több a 13-ai napokon.

A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy a statisztikai minta túl csekély ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket engedne – jegyezte meg a The Daily Telegraph.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.