A Yale Egyetem Peabody Természettudományi Múzeumának és a kinshasai Lukuru vadvédelmi alapítványnak a tudósai kutatásaikat a PLoS ONE folyóiratban ismertették. Ez mindössze a második afrikai majomfaj, amelyet az 1980-as évek közepe óta felfedeztek – olvasható a Yale Egyetem honlapján, valamint a LiveScience hírei között. Az új majomfajt, a Cercopithecus lomamiensist vélhetően azért nem fedezték fel eddig, mivel a Lomami és Tshuapa folyók közötti elhagyatott, mindössze 17 ezer négyzetkilométeres területen, az erdőségekben él. A helyiek lesulának nevezik.
„Teljességgel váratlan felfedezés volt, és mihelyt megpillantottuk, azonnal tudtuk, hogy valami nagyon szokatlannal állunk szemben” – hangsúlyozták John és Teresa Hart, a Lukuru Alapítvány biológusai, akik 2007-ben pillantottak meg egy eldugott faluban egy fogságban tartott egyedet. Ezt többéves megfigyelések követték a vadonban, ahol feltérképezték a majmok viselkedését, dokumentálták a környezeti viszonyokat, majd végül elvégezték az anatómiai és genetikai vizsgálatokat, bizonyítván, hogy valóban egy új fajról van szó.
A cerkófmajomformákhoz tartozó Cercopithecus lomamiensis közepes testméretű, a hímek testsúlya 7 kilogramm körül van, a nőstények viszont lényegesen kisebbek. „Arcuk” csupasz, viszont szőke „sörénnyel” rendelkeznek, ahogy szőkés a mellkasukat borító szőrzet is. Deréktájékon nagy rőt folt vöröslik, viszont a hímek farpofái és heregolyói azúrkékben virítanak.
„Az azúrkék szín valóban szokatlan az erdőség aljnövényzetében, így a nőstények egészen biztosan észreveszik a hímeket” – jegyezte meg Kate Detwiler, a floridai Atlanti Egyetem docense, a tanulmány társszerzője. Hozzátette: valójában nem lehet tudni, hogy mit jelent ez a szokatlan színkavalkád.
A Cercopithecus lomamiensis egyedei egyaránt jól boldogulnak a fákon és a földön, és főleg gyümölcsökkel, növényekkel táplálkoznak. Viselkedésüket taglalva a kutatók rámutatnak arra, hogy csöndes, „szégyenlős” állatokról van szó, amelyek kis csoportokban élnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!