Google: ennél nincsen lejjebb!

A Street View lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy saját maguk fedezzék fel ezeket a lenyűgöző, ám veszélyeztetett ökoszisztémákat.

tt
2012. 09. 27. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az értékes képanyagot a Catlin Seaview Survey elnevezésű projekt részeként készítették, amely a korallzátonyok egészségügyi állapotát, köztük a globális felmelegedés rájuk gyakorolt hatását vizsgálja. Richard Vevers, a projekt vezetője szerint a kezdeményezés segíteni fogja ezen ökoszisztémák jövőbeli tudományos vizsgálatát, és növeli a velük szembeni társadalmi tudatosságot.



A Google már korábban is elérhetővé tett számítógép által generált tengerfenék-látképeket, ám a mostani az első alkalom, hogy valódi víz alatti fotográfiákkal bővítette térképszolgáltatásának utcanézeti alkalmazását. A cég óceánprogramjának irányítója szerint a panorámafelvételek jelentik a következő lépést ahhoz, hogy olyan terület felfedezésének a lehetőségével ajándékozzák meg a felhasználókat, ahol az emberek többsége még sohasem járt. Az alkalmazás révén az érdeklődők három helyszínen – a Heron-sziget, a Lady Elliot-sziget és a Wilson-sziget közelében – is megleshetik az ausztrál Nagy-korallzátony élővilágát, valamint a hawaii Hanauma-öböl és a Molokini kráter, illetve a Fülöp-szigeteki Apo-sziget közelében lévő zátonyok panorámafelvételeiben is gyönyörködhetnek.



Bár a Google mérnökei biztosították a technikai hátteret a projekthez, a fényképeket és azok összedolgozását a Bermuda-szigeteki Catlin Group által támogatott kutatók készítették. A szakemberek három nagylátószögű optikával felszerelt víz alatti kamerát fejlesztettek ki, hogy nagy felbontású képeket tudjanak készíteni a gyenge fényviszonyok között. A készülék nagyjából két-három kilométer per órás sebességgel haladt a korallzátonyok mentén.

„Olyan globális korallzátony-állapotfelmérésről van szó, amelyre ez idáig nem került sor, ám annál nagyobb szükség van rá” – idézte Veverst a BBC News. – A kutatók immár a bolygó bármely pontjáról képesek tanulmányozni a zátonyokat és azok változásait.” A szakember szerint a jövőben a Bermuda-szigetek közelében lévő zátonyok felvételeivel is bővíteni akarják a Google térképszolgáltatását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.