Nem egy összeállítás kering az interneten, ahol a magyar szentek közé sorolnak olyan személyiségeket, mint például a 4. században elhunyt, Thébában működött Remete Szent Pál (a mindmáig egyetlen, magyar alapítású szerzetesrend névadója), a tours-i vagy pannóniai Szent Márton püspök (meghalt 397-ben), illetve a Szent Gellértként megismert Giorgio Sagredo, Magyarország egyik első keresztény főpapja.
Ők mindazonáltal vannak annyira ismertek, és tiszteletük is beágyazódott annyira, hogy megvan a naptárban az a hely, ahol megtaláljuk az ő ünnepnapjukat. Vannak azonban „szakajtószám” olyan szentek és boldogok – a különbségről kicsit később –, akik nem fértek be a kalendáriumba. Az ő helyzetük „rendezésére”, illetve minden magyar szent és boldog együttes megünneplésére november 13-a rögzült végül a naptárban.
Az eredetileg november 6-i dátum az egyházmegyei ereklyék ünnepe volt, de a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1984-ben – figyelembe véve a II. vatikáni zsinat liturgikus rendelkezéseit – egy héttel későbbre bevezette a kanonizált mellett az ünnepnappal nem rendelkező szentek és boldogok ünnepét.
Az általános iskolai tudás részét képezik – óvatosabban fogalmazva: kellene, hogy képezzék – az Árpád-házi szentek történetei, illetve legalább „a névsor” fontosabb elemei. A nyugati keresztény királyságok közt is kiemelkedő módon két korai uralkodónk életszentségét is elismerte Róma; elsőként az államalapító István királyét, másodikként pedig Géza fejedelem testvérének dédunokájáét, Lászlóét. Mellettük, illetve időben köztük született az igen rövid életű Imre herceg (István fia), akit az egyház az ifjúság védőszentjeként tisztel. Az Árpád-ház később is bővelkedett még szent életű személyiségekben, közülük – a nemzetközi ismertség és népszerűség okán – kiemelkedik az alig 24 évet élt Szent Erzsébet.
Erzsébet, akit nem engedett Isten hazudni
II. András király harmadik gyermeke 1207-ben született, bátyja volt a későbbi IV. Béla király. 1213-ban már Wartburgban nevelkedett, méghozzá árván, édesanyját, Gertrúd királynét ugyanis meggyilkolták – ezt csak évekkel később tudta meg. Még mindig csak 9 esztendős volt, amikor elhalálozott a számára kijelölt férj is (Hermann), ami után kisgyermekkori szerelméhez, Lajoshoz adták hozzá, még mindig csak 14 éves korában. A boldog frigyből gyorsan született 3 gyermek is. Erzsébet gyakran böjtölt, éjszakánként virrasztott, gyermekei születésekor hálából pedig „gyermekmentő helyet” alapított, illetve egy kórházat, ahol ő maga is beszállt a gyógyításba ápolónőként. Férje 1225-ös háborúskodása idején a járványok és az éhínség csillapításáért kinyittatta Wartburg éléskamráit, környezete háborgását csak visszatérő férje tudta lecsillapítani. Lajos aztán – Erzsébet még mindig csak 20 éves volt – elesett a keresztes háborúban, harmadik gyermekének születését már nem is érhette meg. IX. Gergely pápa saját kezűleg írt vigasztaló levelet az Árpád-házi lánynak, de Lajos testvérei kitiltották Lajos vagyonának kezeléséből. Ebből az időszakból származik a rózsalegenda is: Erzsébet élelmet vitt az éhezőknek, amit sógora, Henrik nem nézett jó szemmel. Véletlen találkozásukkor azt mondta, rózsa van a kosárban, s hogy ne hazudjon, az élelmiszerek – Isten kegyelméből – valóban rózsákká váltak nála.
