A Dacia hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbb másfél évtizedben, ráadásul az árát is nagyon jól lövik be a szakemberek, így nem meglepő, hogy egész Európában viszik, mint a cukrot. A remek terepjáró képességekkel megáldott Duster hazánkban is kelendő, ráadásul újonnan 1,5-2 millió forinttal olcsóbban hozzájuthatunk, mint egy hasonló méretű és felszereltségű Nissan Qashqaihoz. Ugyanezt elmondhatjuk a hatalmas Lodgyról, és az idén piacra kerülő új Sanderóról és Loganről, melyek alapváltozata alig haladja meg a 2 millió forintot!
Ebből kiindulva a kispénzű ember azt gondolhatná, hogy használtan is érdemes Daciát venni, mert biztos 3-5 évesen is olcsóbb az összes vetélytársánál, de ez kérem hatalmas tévedés! Az internetet böngészve kiderült, hogy a 2008-as évjáratú, 68 lóerős dízelmotorral felszerelt Logan MCV-k 1,8-2 millió forintért vannak meghirdetve, míg az azonos évjáratú, 101 lóerős dízelmotorral ellátott Opel Astra H kombiért csak 1,3-1,5 milliót kérnek a tulajdonosok! Ford Focus kombi esetén is sokkal jobban járunk, ugyanis a 90 lóerős dízelek 1,4-1,5 millió forintért kelletik magukat a világhálón. Tehát nem elég, hogy a két német márka jóval olcsóbb a román-francia gyártmánynál, de még erősebbek is, és a felszereltségük is gazdagabb! Természetesen a futásteljesítmény és az állapot tekintetében nincs markáns különbség a vizsgált típusok között.
A Sanderóval kapcsolatban is érdekes eredményre jutottunk, ugyanis a négyéves 1,4-es benzines változatokért 1,5-1-6 milliót kérnek, ehhez képest egy hasonlóan motorizált Opel Corsához már 1,3 millióért hozzájuthatunk, csakúgy mint a Skoda Fabiákhoz. A Sandero árszintje nagyjából a Volkswagen Polo szintjén mozog, márpedig ha tíz embert megkérdeznénk, hogy ugyanazért a pénzért Sanderót vagy Polót választanának-e, akkor gyaníthatóan kilenc a Polót választaná.