A pórul járt tulajdonos, Nakcsed Mian elmondta, hogy a pénzt táskában tartotta, és az állat akkor „emelte el” az ágyáról, amikor ő kiment a szobából, hogy megmossa arcát az udvarban lévő kútnál. Hogy a kutya honnan keveredett oda, nem tudja, csak azt látta, hogy kereket old szájában a táskával. Próbált ugyan utánarohanni, de a „tolvaj” egy-kettőre eltűnt a szeme elől.
A BBC News jelentése szerint a pénz egy részét – mintegy 140 ezer rúpiát – később megtalálták, de a többi hiányzik, pedig sokan bekapcsolódtak a keresésbe. A helyi üzletember közlése szerint a pénzt a külföldön dolgozó fia küldte neki, hogy földet vegyen rajta. Az eset miatt panaszt tett a rendőrségen, de annak parancsnoka, Devandra Praszád Jadav kizárta, hogy „bűnügyi eljárást indítsanak az ügyben”.
A rendőrök szerint az állat valószínűleg azt gondolta, hogy élelem van a táskában, azért vitte magával. A dél-ázsiai országban komoly gondokat okoznak a szabadon kószáló kutyák, amelyek számát több tíz millióra becsülik. Évente emberek millióit marják meg, köztük rengeteg gyereket.
Másfél millió forinttal lépett le a kóbor kutya
Pénzzel teli táskával oldott kereket egy kóbor kutya. A tetemes összeg egy része azóta sincs meg.
2013. 01. 21. 13:47
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!