Erzsébet apja, VI. György király 1952. február 6-án halt meg, az ekkor férjével, Fülöp herceggel Kenyában tartózkodó hercegnőt csak hét órával később sikerült értesíteni arról, hogy uralkodó lett. Az első három hónapot, a gyász időszakát a háttérbe húzódva töltötte, csak 1952 nyarán költözött a Buckingham-palotába és vette át az uralkodói tennivalókat, első ízben 1952. november 4-én nyitotta meg a Parlament ülésszakát.
A koronázási előkészületek már abban a pillanatban elkezdődtek, amikor Erzsébetet uralkodóvá nyilvánították. A pompázatos eseményre még rávetült a II. világháború árnyéka, hiszen érvényben volt a cukorra és húsra vonatkozó, rendkívül népszerűtlen élelmiszer-jegyrendszer, és a német légitámadások sújtotta területek közül is több várt még helyreállításra.
Ugyanakkor a nagyhatalmi állását megőrizni igyekvő Nagy-Britannia kezdte kiheverni veszteségeit, emelkedtek a fizetések, s nagyszabású lakásépítési program indult. A szép, fiatal és lelkiismeretes királynő megkoronázása így a britek számára egy jobb jövő ígéretét hordozta.
A helyszín a Westminster-apátság volt, amelyben 1066, Hódító Vilmos óta valamennyi, szám szerint 38 angol, majd brit uralkodó fejére ráhelyezték a koronát. A több mint kilenc évszázad alatt mindössze két koronázás maradt el: V. Edvárdot a szertartás előtt meggyilkolták, VIII. Edvárd pedig maga mondott le. A ceremónia alapját I. (Békés) Edgar 973-ban, Bath városában történt koronázásának rituáléja képezi, amelyen azóta sem változtattak lényegesen. (A normann hódítás előtt a helyszínt sokszor kényelmi szempontok határozták meg, így kerülhetett Winchesterben, Gloucesterben és Canterburyben is korona uralkodók fejére.)
A koronázás megszervezéséért az earl marshal felelős, a tisztséget 1397 óta Norfolk hercege tölti be. Az ünnepségre 8251 meghívót küldtek ki, a királyi család tagjainak, a brit Nemzetközösség és a gyarmatok képviselőinek, főnemeseknek, államfőknek és diplomatáknak, összesen 129 nemzet és terület képviseltette magát hivatalosan. A heves esők ellenére sokan a szabadban töltötték az éjszakát, hogy jó helyet biztosítsanak maguknak; akadt ausztrál család, amely Nagy-Britanniáig vitorlázott a nagy esemény kedvéért.
Az ünnepi menet a Buckingham-palotától indult a Westminster-apátsághoz, az utcákon becslések szerint hárommillió ember állt sorfalat, hogy üdvözölhessék az arra elhaladó királynőt. Az élen a királyi testőrök haladtak, majd a Nemzetközösség hadseregeinek egységei következtek, utánuk az állami főméltóságok és a külföldi uralkodóházak tagjai. A királynő arany koronázási hintójában ült, amelyet nyolc ló húzott (a kocsit azóta csak az ezüst- és aranyjubileum alkalmával vették elő újra). Koronázási csokra Angliában nevelt hófehér liliomokból, orchideákból, Skócia által ajándékozott madagaszkári jázminból, Észak-Írországból és a Man-szigetről szállított szegfűből, valamint Wales által ajándékozott orchideából állt. A koronázási ruha fehér szaténból készült és az Egyesült Királyság, valamint a Nemzetközösség tagjainak virágjelképeit hímezték rá. A közel háromórás koronázási szertartást az anglikán egyház legmagasabb rangú főpapja, a canterburyi érsek celebrálta.
A szertartás hagyományos rendje az elismerés, az eskütétel, a felkenés, a koronázás, végül a hódolat fogadása. Erzsébetet a megjelentek háromszor „Isten óvd a királynőt!” felkiáltással uralkodójuknak ismerték el, s ő letette a koronázási esküt. Ezután I. Edvárd 1301-ből származó gótikus székébe ült, ahol felkenték (ez alatt hagyományosan Händel Zadok The Priest című himnuszát éneklik), megkapta a koronázási jelvényeket, majd fejére helyezték a koronát. Végül a trónra ült, ezáltal kezdetét vette uralkodása, s fogadta alattvalói hódolatát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!