Bár lehet, hogy alaposan kitakarítottunk az ünnepek előtt, de ennek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy akad még pár olyan hely, ahol tömegével hemzsegnek a baktériumok. A vécé és a fürdőszoba padlója legalább annyira szennyezett lehet, mint a mosogató környéke, de a köldökünk is tartogathat meglepetéseket. A Huffington Post baktériumkörképe.
Mindenekelőtt jól gondoljuk meg, hogy milyen szert választunk a baktériumok elleni csata megvívásához. Az antibakteriális szappan nem jobb a hagyományosnál, sőt a hormonháztartást is felboríthatja. Az ilyen típusú szappanok tartalmaznak triklozánt, ami baktérium- és gombaellenes fertőtlenítőszer. Az Egyesült Államok gyógyszer- és élelmiszerügyi hivatala vizsgálatot folytat a triklozán biztonságosságát illetően. Állatkísérletek korábban már bebizonyították, hogy az említett anyag hatással van a hormonháztartásra. Az otthon használt tisztítószerek mintegy háromnegyede tartalmazza ezt a fajta szert.
Az antibakteriális szappanok talán nem is tartják távol a kórokozókat az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) szerint.
Azon öt éven aluli gyermekek magassága egy kicsit, 0,5 centiméterrel nagyobb azokétól, akik nem tisztálkodnak rendszeresen – állítja egy felmérés.
A vécé használata után százból 95-en nem mosnak kezet az ártalmas baktériumok elpusztításához elegendő ideig egy amerikai tanulmány szerint.
Kutatások szerint a köldökben átlagosan 2368 egyedi baktériumfaj bújik meg, így érdemes sűrűbben tisztogatni hasunk ékét. Ezek közül 1458 teljesen új a mai tudomány számára.
Ha valamit leejtünk a földre, és öt másodpercen belül felkapjuk azt, akkor az nem koszolódik – tartja a mondás. Jól hangzik, de nem igaz. A Clemson Egyetem kutatói szerint abban a pillanatban, ahogyan a talajjal érintkezik a leejtett tárgy, az ott lévő baktériumok 99 százaléka azonnal megtapadhat rajta. Kivételt csak a magas só- vagy cukortartalmú ételek képeznek, amelyek lassabban koszolódnak össze.
Dr. Charles Gerba, az Arizonai Egyetem mikrobiológia-professzora által végzett kutatás kapcsán a következőkről számolt be: a szennyesbe kerülő fehérneműk az emberi bélsárból átlagosan egytized grammnyi mennyiséget tartalmaznak, ami átlagosan százmillió kólibaktériumot visz be ruhánként(!) a mosógépbe – mondta el tapasztalatait a professzor. Ellenpontozásként a magas hőfokon történő mosást és azután a gyors szárítást javasolja, ugyanis a nedves közeg kedvez a baktériumok szaporodásának.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!