Dagmar Schratter, az állatkert igazgatója hétfőn elmondta, hogy ez nem szokatlan, hiszen később egy tapasztaltabb nősténytől egy alomban akár negyven állat is születhet egyszerre. A fiatal kígyók egyáltalán nem kicsik: már a születéskor kilencven centiméteresek, ami nem csoda, hiszen anyjuk is négyméteres. Egyelőre kisebb halakkal, rovarokkal és ebihalakkal táplálkoznak.
A nagy anakondák nyolc-kilenc hónapig tartó vemhesség után élveszülnek a víz alatt. Mivel ezek a kígyók Dél-Amerika esőerdeinek folyóiban és lagúnákban élnek, a víz nemcsak a szülésnek, hanem a párzásnak is közeget biztosít. A hímek és a nőstények a sekély vízben összegabalyodnak. A vadonban akár több hím is harcolhat egy nőstényért.
A frissen világra jött kígyók számára nagyon sok veszélyt tartogat környezetük. A fiatal állatok idősebb fajtársaik mellett több más állat, például a nagymacskák és a kajmánok étlapján is szerepelnek. Felnőtt korukban viszont alig akad természetes ellenfelük a nagy anakondáknak, sőt akkor már ők vadásznak le kajmánokat és vízidisznókat.
A schönbrunni állatkert nem tartja meg mind a 18 kígyót, más állatkerteknek ad át néhányat. Addig a nagy anakondákat külön vezetés keretében tekinthetik meg a látogatók az akváriumházban.