Ismét csökkent az abortuszok száma Szlovákiában

Az előző évhez képest több mint 5 százalékkal kevesebb művi terhességmegszakítást végeztek el.

UDM
2014. 03. 25. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi évben egy híján 8 ezer művi terhességmegszakítást végeztek el Szlovákiában, ez csaknem 450-nel, azaz több mint 5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a vizsgált időszakban az egy évvel korábbihoz képest csaknem nyolcvannal nőtt, s mintegy 5250-re emelkedett a spontán vetélések száma.

Tavaly az abortuszok legnagyobb hányadát, csaknem negyedét (1869 eset) a 30 és 34 év közötti korosztályba tartozó nőkön, illetve hasonló arányban olyan nőkön végezték el, akiknek már legalább két gyermekük volt.

Regionális felosztásban Besztercebánya, Nyitra és Pozsony megyékben, vagyis az ország déli – magyarok által legsűrűbben lakott – régióiban végezték el a legtöbb művi terhességmegszakítást.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Európában az elmúlt években a terhességek csaknem harmada művi megszakítással ért véget.

Szlovákiában ugyanakkor az utóbbi három évben a tavalyihoz hasonló arányban csökkent az abortuszok száma, és hosszú távon is csökkenő tendenciát mutat: 1960, vagyis az ilyen irányú statisztikák kezdete óta tavaly volt a legalacsonyabb. A rendszerváltáskor, 1990-ben még csaknem 48 ezer abortuszt végeztek az országban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.