Napsütéssel és D-vitaminnal a hosszabb életért

A túl kevés napfénynek való kitettség jelentősen növeli a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát.

UDM
2014. 05. 10. 14:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A The Journal of Internal Medicine című folyóiratban közölt tanulmány készítői – 1990 és 1992 között – 29 518 svéd nőt vontak be vizsgálatukba és arra kérték a jelentkezőket, hogy jegyezzék fel a napozási és a szoláriumozási szokásaikat.

Húsz évvel később a résztvevők közül 2545-en már nem éltek. A kutatók megállapították, hogy azok a nők, akik soha nem napoztak a vizsgált időszak nyári hónapjaiban, kétszer nagyobb valószínűséggel haltak meg bármilyen okból kifolyólag, mint azok a társaik, akik rendszeresen napfürdőztek a nyarak során.

Az ultraibolya sugárzásnak leginkább kitett csoportba tartozó nőknél 100-ból 1,5, míg a napfényt kerülő társaiknál 100-ból 3 volt a halálozási arány.

Azok a nők, akik napoztak a nyári hónapokban, 10 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg bőrrák miatt, habár azoknál, akik külföldön napfürdőztek, kétszer nagyobb volt a valószínűsége a melanóma okozta halálozásnak.

A szakemberek szerint a D-vitamin hiánya állhat a dolog hátterében. A D-vitamin napfény hatására termelődik a szervezetben, és hiánya növelheti a diabétesz, a tuberkulózis, a szklerózis multiplex és az angolkór kockázatát. A fényvédők népszerűségének növekedésével az elmúlt 15 évben megnégyszereződött az angolkóros esetek száma.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a D-vitamin növelheti a mellrákos nőknél a túlélési arányt, míg hiánya a férfiak esetében a prosztatarák jele lehet. Az alacsony D-vitamin-szintet a bőrrák agresszívebb formáival is összefüggésbe hozták.

A svédországi Karolinska Intézet kutatói szerint azok az irányelvek, amelyek óva intik az embereket a napozástól, kivéve, ha az fényvédők használatával történik, árthatnak a lakosságnak, különösen a Nagy-Britanniához hasonló országok esetében.

„Ahogy azt a szerzők is aláhúzzák, a testünknek szüksége van napfényre ahhoz, hogy előállítása az alapvető fontosságú D-vitamint, amely segíthet bizonyos ráktípusok kivédésében. Azoknak, akik alapvetően kerülik a napfényt és/vagy elfedik a bőrük nagy részét, ajánlott a D-vitaminos étrend-kiegészítők szedése” – idézte Dorothy Bennettet, a University of London munkatársát a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.