Csegzi Sándor fizikus, a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományos Szabadegyetem igazgatója szerdai sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, hogy a műszereket és videokamerát tartalmazó dobozt a Maros megyei Deményházán (Dameni) bocsátották fel kedden délelőtt.
Két óra 16 percet emelkedett, és – számítások szerint – 21 100 méteres magasságot ért el, amikor a héliummal töltött ballont a belső nyomás szétrobbantotta. A műszeregyüttes több mint egyórás ejtőernyős ereszkedés után ért földet a Beszterce megyei Teke (Teaca) község közelében egy legelőn. A felbocsátás és a földet érés helyszíne közötti távolság több mint 60 kilométer.
Csegzi Sándor elmondta, hogy végül lemondtak a tervezett biológiai kísérletről. Azt tekintették elsőrendű feladatuknak, hogy a bajai obszervatórium csapatától megszerezzék a felbocsátással kapcsolatos tudást, megtanulják az engedélyeztetés folyamatát, próbálják megoldani a ballon követését és találják meg a földre visszaérkező műszeregyüttest. E célok közül a szonda követése bizonyult a legnehezebb feladatnak. Tízezer méteres magasságban elvesztették a kapcsolatot a műszerekkel. A pálya kiszámítása és a műszerdoboz megtalálása viszont a reméltnél is jobban sikerült.
A kísérlet vezetője elmondta, hogy a kis kamera által készített filmen látszik a Föld görbülete és a világűr sötétsége. A ballon május 13-ra tervezett felbocsátását amiatt kellett elhalasztani, mert a román légteret felügyelő hatóságok nem adták meg a szükséges engedélyt.