A Dunának megy a Google

A kamerák a folyami hajókról fényképezik a környezetet.

tt
2014. 08. 18. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ulf Spitzer, a Google utcakép szolgáltatásának regionális vezetője a hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez az első alkalom, hogy olyan folyami hajóra szerelték fel kamerájukat, amely nagy távot tesz meg, és ezzel több országon átnyúló projektet valósítanak meg.

A Google panorámaképet készítő eszközét, amelyet eddig autóra, biciklire szereltek, vagy túrázók vittek magukkal, most a Tauck utazási iroda egyik turistahajójára szerelték fel, amely Pozsony és a romániai Csernavoda között közlekedik. Ulf Spitzer elmondása szerint a képek elkészítése időjárástól függően pár hetet vesz igénybe, először a szolgáltatásban 2-3 hónap múlva lehet találkozni velük.

Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketingigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, a folyami hajózás fejlődik a legdinamikusabban a turisztikai ágazatok közül, Budapestre egyes számítások szerint 350 ezer turista érkezik hajóval. A magyar fővárost bázisnak is használják az irodák, innen indulnak és ide érkeznek Németországból a hajók. Ahhoz, hogy a turisták a dunai vízi utakat válasszák, fontos, hogy a Street View-n meg tudják nekik mutatni a látványosságokat – hangsúlyozta.

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a víz alatti világot térképezik fel a Google utcaképéhez hasonló technikával amerikai tudósok: olyan speciális víz alatti panorámafelvételeket készítenek, amelyek segítségével a jövőben bebarangolhatók lesznek az ország tengeri rezervátumai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.