Így csökkentheti 10 százalékkal a mellrák kockázatát

Majdnem 60 ezer nő adatait vizsgálták, érdekes dolgot figyeltek meg.

kn
2014. 08. 12. 14:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napi 30 perces testmozgás tíz százalékkal mérsékli a mellrák kialakulásának esélyét a változó koron átesett nőknél, ám ha felhagynak a mozgással, a kockázat gyorsan növekszik – idézte a The Daily Telegraph a Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention című rákkutatási szaklapban megjelent tanulmányt.

Majdnem 60 ezer nő adatainak elemzése azt mutatta, hogy akik heti négy órának megfelelő idejű testmozgást végeztek, azoknál tíz százalékkal kisebb volt a mellrák esélye, mint a mozgásszegény életet élőknek. A kedvező hatás eléréséhez azonban négy éven át kitartóan el kell végezni ezt a mozgásmennyiséget.

Azoknál a nőknél, akik mozogtak, ám több mint öt éve abbahagyták, több mint 16 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki mellrák, mint azoknál, akik folytatták a könnyű testedzést. Az eredményeket nem befolyásolta sem a nők testsúlya, sem a derékbősége, ami azt bizonyítja, hogy az előnyök a mozgásból származtak, nem a fogyásból.

Évente mintegy 41 ezer nőnél és 500 férfinál állapítanak meg mellrákot Nagy-Britanniában. „A testmozgásról úgy vélték, csökkenti a változókor után a mellrák kialakulásának esélyét, de nem volt világos, mennyi ideig kell mozogni a kedvező hatás eléréséhez, és mennyi ideig tart még, miután a testgyakorlás abbamaradt” – magyarázta Agnes Fournier, a villejuifi Gustave Roussy Intézet epidemiológiai és népegészségügyi kutatóközpontjának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók 59 300, menopauzán átesett nő válaszait elemezték. A résztvevők kétévente töltötték ki a kérdőíveket. A testmozgást úgynevezett metabolikus ekvivalenssel (MET) mérték, ez a test által elfogyasztott energia mennyiségét fejezi ki. Heti négy óra sétának vagy két óra kerékpározásnak felelt meg 12 MET.

A legkedvezőbb hatást 12 MET-tel lehetett elérni, hosszabb ideig végzett vagy intenzívebb mozgás nem mérsékelte tovább a rák kockázatát. A kutatás nyolc éve alatt azoknál a nőknél, akik ennyit vagy ennél többet mozogtak négy évig, tíz százalékkal kisebb eséllyel alakult ki mellrák, mint a tétlenül élőknél vagy ennél kevesebbet mozgóknál.

A kutatás ideje alatt 2155 nőnél fedeztek fel mellrákot. Azoknál a nőknél, akik mozogtak ugyan heti négy órát, de több mint öt évvel korábban abbahagyták, ugyanakkora volt a mellrák kockázata, mintha sosem mozogtak volna.

A nagy genetikai rákkockázattal élők klinikai ellátásának javítását tűzte ki célul az a világméretű összefogás, ahová meghívást nyert dr. Oláh Edit, az Országos Onkológiai Intézet molekuláris genetikai osztályának vezetője. A világméretű összefogásról és a mellrák kockázatáról is beszélgettünk a genetikussal.

A mellrák megelőzése miatt eltávolítani az emlő mirigyállományát erős szélsőségnek számít, Magyarországon nem bevett gyakorlat. A betegség genetikájáról és a megelőzéséről szakértővel beszélgettünk.

Arról is írtunk, hogy a középkorú nők évenkénti mammográfiás szűrése nem csökkenti a mellrákos halálozást – ez derült ki ugyanis egy nagy léptékű, hosszú távú kanadai kutatásból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.