A vadon élő utolsó vándorgalambot már 1900-ban megölték, az állatkertekben pedig nem sikerült szaporítani a fogságban élő példányokat, amelyek közül az Egyesült Államok első first ladyjéről, Martha Washingtonról elnevezett madár volt az utolsó.
A 19. század elején a becslések szerint a faj még ötmilliárd képviselője élt, és néhány évtizeddel Martha előtt még 500 kilométer hosszan elnyúló vándorgalambrajok tarkították az eget.
„A fajnak ízletes húsa és a technika fejlődése okozta a vesztét. Az akkoriban új távírótechnika révén könnyen terjedtek a vándorgalambok óriási költőhelyeiről szóló információk, az elejtett madarakat pedig vasúton szállították a fogyasztókhoz. A vadászok nagy hasznot tettek zsebre” – mondta Arnulf Köhncke, a WWF szakértője.
A vadászok hálókkal, fegyverekkel, de akár égő kénnel eredtek a madarak után. Utóbbi füstje elkábította az állatokat, amelyek így egyszerűen lepottyantak a fáról.
Hozzávetőleg 40 centis hosszával és 300 grammos súlyával a vándorgalamb nagyobb volt közeli rokonainál. A madár könnyen felismerhető volt gyöngyszürke hátáról és rozsdavörös hasáról.
Az Egyesült Államokban és Kanada déli részén honos vándorgalamb elsősorban makkal és bükkmakkal táplálkozott a költés idején. Egy-egy erdős terület évekig regenerálódott, miután a madarak lecsupaszították, így mindig újabb és újabb területeket kerestek. A vadászat mellett az erdőirtás is hozzájárult a vándorgalamb kihalásához.
Tudósok most a faj újjáélesztését tervezik: kitömött példányokból származó örökítőanyagot használva klónozni fogják a vándorgalambot, amely mellett a faj eredeti élőhelyének lomberdei mára nagyrészt szintén eltűntek.
