Microsoft Band, a redmondi okoskarkötő

A ma hajnalban kiszivárgott Microsoft Band hivatalossá vált, ez megerősíti a gyártó fitneszambícióit, amely követi a Google és az Apple által diktáltakat.

Droppa Béla
2014. 10. 31. 3:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ebben a még kialakulóban lévő iparágban egyáltalán nincs úgy lemaradva az észak-amerikai óriás, mint anno a mobiloprendszerek vagy en bloc az okostelefonok tekintetében – olvasható az Androbit.net portálon. A Microsoft Band legnagyobb előnye, hogy mindhárom vezető platformmal – vagyis Windows Phone-nal, Androiddal és iOS-szel – is működik.

A karperecben nem kevesebb mint tíz szenzor kapott helyet, amelyek a Microsoft szerint a jelenleg elérhető legjobbak a piacon. Fontos megjegyezni, hogy ezeket a komponenseket minden bérgyártó felhasználhatja, amely a redmondiak mintájára akarja létrehozni a fitneszmonitorát. Ez a politika igencsak hasonlít a Google által megálmodott Nexusra, hiszen ott is egy iparági etalont próbálnak teremteni. A Microsoft célja nem kevesebb, hogy ezt a forradalmat a fitneszpántok piacán ők vigyék véghez.

Az eszköz szenzorai lehetővé teszik egyebek között, hogy mérjük a lépéseinket, az elégetett kalóriákat, a pulzusunkat, valamint még az uv-kitettséget is. Az elégetett kalóriákról mindennél pontosabb képet fogunk kapni, ugyanis a szerkezet nemcsak a gyorsulásmérő adataiból táplálkozik, hanem a szintén beépített GPS-lapka információit, illetve a pulzusunkat is figyelembe veszi. Az eszközben elhelyezett GPS-modul a telefon nélküli edzést is lehetővé teszi, hiszen a futóknak már nem lesz szükségük a mobiljukra, hogy megmutassa a megtett utat. A 100 milliamperórás akkumulátor a tervek szerint két napig, vagyis 48 órán keresztül látja el energiával a masinát.

Az értesítéseket és az információkat az előlapon helyet kapott 1,4 hüvelykes tft-kijelzőn lehet majd elolvasni, amelynek felbontása 310×102 pixel. A telefonhoz, táblagéphez vagy laptophoz Bluetooth 4.0 LE-n keresztül lehet kapcsolódni, és hozzáférni a Microsoft Health felhőhöz, amelyben az adataikat tárolják. Fontos megjegyezni, hogy a gyártó céljai között szerepel a felhasználók ellátása tanácsokkal.

Ez a felhő nyitva áll a még rivális fitnesztermékek fejlesztői számára is, de a Jawbone, a RunKeeper, a MapMyFitness és a MyFitnessPal már csatlakozott a közösséghez. A vállalkozás célja ezzel nem titkoltan az, hogy a partnerek számát kiterjesztve a Microsoft Health platformot egy meghatározó fitneszipari óriásként lehessen majd elkönyvelni.

A por- és cseppálló Microsoft Band október 30-án, vagyis tegnap vált elérhetővé az Egyesült Államokban, 199 dolláros áron. Nemzetközi forgalmazásról egyelőre nincs hír.

 

További hasonló híreket olvashat az Androbit oldalán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.