Oppo R5-teszt – Akcióban a penge

Az Oppót tesztelte az Androbit szerkesztősége, lássuk, mire jutott!

Droppa Béla
2014. 12. 26. 9:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az utóbbi években a telefonok képátlójának növelése mellett még egy trend kirajzolódott: a lehető legvékonyabb készülékház megalkotása. Ezen a téren a gyártók a tizedmilliméterekkel folytatnak ádáz küzdelmet.

Ezúttal az Oppo R5 kerül terítékre, amely 4,85 milliméteres „vastagságával” csak néhány hétig tudta megőrizni elsőségét, ugyanis most már a Vivo egyik terméke a legvékonyabb, de ez szinte semmit sem csorbít tesztalanyunk erényein.

Mielőtt azonban belekezdenék a tesztbe, szeretném megköszönni Barcza Mártonnak, az Oppo nagykövetének, hogy az Androbit rendelkezésére bocsátotta a Magyarországon is hamarosan elérhetővé váló okostelefont. Fontos megemlíteni Marci videócsatornáját, ahol részletes termékbemutatókat készít, a Facebook oldalán pedig a gyártóval kapcsolatos legfrissebb információkkal találkozhatunk, a Google+-on pedig a személyes véleményét osztja.

Csomagolás, külső

A világ egyik legvékonyabb okostelefonjának csomagolása tipikus Oppo-stílusjegyekből építkezik, vagyis a fehér műanyagból készült minőségi pakk tetején csupán egy aprócska, ezüstszínű logót láthatunk, alul pedig néhány információt olvashatunk. A plasztikdobozban az átlagosnál jóval több hasznos kiegészítő lapul, a szokás szerint legfölül elhelyezkedő telefon alatt azonnal egy lenyűgöző tokon, illetve néhány papíron akadhat meg a szemünk.

A következő meglepetés a vooc-adatkábel, illetve a töltőfej. Erről a megoldásról annyit kell tudni, hogy sokkal gyorsabb, mint a normál töltők. Az R5 nulláról nagyjából egy óra alatt érte el a százszázalékos szintet. A töltő végéről csak nehezen, a falba csatlakoztatható fejről azonban rögtön kiderül, hogy nem átlagos rendszerről van szó: az átalakító egy laptop- és egy telefontöltő között helyezkedik el méretben.

Az utolsó adalék egy agybadugós kialakítású fülhallgató, amelyhez összesen három pár, különböző méretű gumiharang jár, így elkerülhető, hogy bárkinek is kényelmetlen legyen a viselet.

Az R5 különleges vékonysága miatt nem fért rá a már standard 3,5 milliméteres jack aljzat, így átalakítót is mellékeltek, amelyet a töltőnyílásba kell csatlakoztatni. Ezt én rajta hagytam a hedszeten, így nem vész el, és mindig nálunk van.

A telefon előlapján 5,2 hüvelykes érintőképernyő uralkodik, az oldalsó kávákat az átlagnál vastagabbra szabták. A panel alatt három háttérvilágítás nélküli kapacitív érintőgomb kapott helyet, fölötte pedig a beszédhangszórón kívül néhány szenzor, illetve az előlapi kamera lakozik. A bal oldalon csupán a mikrosim tálcája fedezhető fel, az ellentétes élen a fémes hangerőszabályzó gombpár alatt a bekapcsológomb dudorodik ki.

A teljes tesztet itt olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.