E felfedezés jelentősége messze túlmutat azon, hogy kissé jobban megértsük a földi élővilág fejlődésének negyedmilliárd évvel ezelőtti fordulópontját. Ugyanis a világtengerek pH-ja jelenleg is erőteljesen csökken, vagyis a víz kémhatása a savas tartomány felé tolódik. Bár egyelőre még nem eregettünk a légkörbe a permi óriásvulkánokkal összemérhető mennyiségű szén-dioxidot, de évente ugyanolyan gyorsan termeljük e gázt, mint az ősidők tűzhányói. A keletkező szén-dioxid harmadát elnyelik az óceánok. A reakció eredményeképp keletkező, savasságot okozó oxóniumionok koncentrációja a világtengerekben emiatt az ipari forradalom előtti XVIII. század közepéhez képest ma harminc százalékkal magasabb.
Bár a légkör emelkedő szén-dioxid-koncentrációját általában a gáz üvegházhatást fokozó tulajdonsága miatt tartják károsnak, az óceánok elsavasodása pontosan ugyanolyan katasztrofális következményekkel fog járni. A mészvázas puhatestűek eltűnése a teljes tengeri táplálkozási hálózatot lerombolja majd, hamarosan kihalnak a halászott halak is. Már több kutatás eredménye bizonyítja, hogy e folyamat jelenleg is zajlik. A korallzátonyok elpusztulnak, egyes tengeri csigák pedig szó szerint feloldódnak élőhelyük vizében. Az Egyesült Államok nyugati partjai mentén vett mintákból az látszik, hogy a csigák felének házán savmarások nyomai fedezhetők föl. Ez az arány – ha az óceánok kémhatása a jelenlegi ütemben csökken – az évszázad közepére 75 százalékra emelkedhet. 2100-ra, amikor a vizek savassága a mai érték két és félszeresét is elérheti, a tengerek fele lakhatatlan lesz a tengeri csigák számára.
