Az emberi behatások gyors felismerését ugyanakkor gyors intézkedés követte, az 1987-ben megkötött egyezmény pedig – a rendszer tehetetlenségének, azaz a káros anyagok lassú lebomlásának ütemében – végül, ha évtizedek alatt is, de sikerrel fogta vissza az ózonlyuk növekedését, sőt a gyógyulás is megkezdődött.
Mindehhez azonban elég volt néhány, egyébként gazdaságosan és könnyen helyettesíthető vegyületet kivonni, azaz az egész problematika egyszerűbben kezelhető volt, mint a napjainkban fenyegető éghajlatváltozás, amely az üvegházhatású gázok túlzott kibocsátásának köszönhető. Az ózon védelmében például csak az ipar egyes szegmenseinek kellett átállni, összességében a világ gazdasága ezt alig érezte meg.
Az üvegházhatású gázok, amelyek a fosszilis energiahordozók elégetéséből származnak, azonban kapcsolatban állnak az energia- és élelmiszer-termelésen át a különféle műanyagok előállításáig gyakorlatilag bármilyen ipari tevékenységgel, nem is beszélve a közlekedésről.
Vagyis a mindennapi életünk részeit kellene elhagynunk, átalakítanunk.
Így bár már 1997-ben megszületett a kibocsátáscsökkentésről szóló kiotói jegyzőkönyv, azóta is egyre több káros gázt eregetünk a levegőbe. A politikusok ez esetben nem sietnek ráugrani a tudomány által kijelölt ösvényre, és sok volt kezdetben a szkeptikus is. Előrelépés volt a párizsi klímamegállapodás 2015-ben, amely kimondja, hogy 2100-ig 2 fok alatt kell tartani az átlaghőmérséklet-növekedést az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével. Egyelőre azonban az egyes országok vállalásai nem adják ki ezt.
Az is igaz emellett, hogy a fejlett nyugati államok az 1700-as évek közepe óta bocsátják ki a káros gázokat, ehhez csak az utóbbi évtizedekben csatlakoztak a gyorsan fejlődő országok, mint például Kína – sokszor a nyugati gyárak miatt is növekvő – kibocsátásai is. Nehéz azt mondani a szegénységből szorgos munkával éppen hogy kilábaló kelet-ázsiai országnak, hogy ne ugyanazt a szennyező utat járja be, gyarapodó polgárai pedig ne ugyanazt a fogyasztói társadalmat építsék, mint a nyugatiak. Hacsak nem sikerül jól felfogott érdekükben rájönniük arra, hogy a globális katasztrófa megelőzéséhez a gyorsan fejlődőknek is vissza kell fogniuk magukat. Kérdés, hogy a környezetvédelmi politikák fontosságára csak az utóbbi időben eszmélő kínai vezetés például felismeri-e, hogy saját jól felfogott érdeke is a károsanyag-kibocsátás csökkentése, vagy hogy a gazdag nyugati országok mennyiben adnak technológiai és anyagi segítséget ehhez a gazdasági szerkezetváltáshoz. Egyébként Párizsban 100 milliárd dolláros célpénzt határoztak meg erre évente, globálisan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!