Ez még csak a kezdet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Így is majdnem belerokkant a Föld a szennyezésbe, mi lesz, ha milliárdok akarják majd az amerikai álmot?

Veczán Zoltán
2016. 06. 25. 22:01

Környezetvédők kongatják a vészharangot a bűnös Nyugat-, illetve annak bezöldülésével már csak a bűnös Kelet-Európa tevékenysége miatt. Arról viszont hiába kérdezzük a zöld tudatú véleményvezéreket, miért gondolják, hogy a frissen megerősödött országok majd önként beállnak a sorba. Mert győz majd a józan belátás, hogy nem lehet másként – hangzott mindig a felelet. Én pedig sosem értettem, miért hiszik, hogy egy újdonsült felső középosztály megérti majd, hogy nekik nem jár kétgenerációnyi amerikai álom. Hiszen abból csak a Nyugat polgárai részesülhettek, de már vége az aranykornak, el tetszettek késni: tessék visszaszállni az ötven éve tekert biciklire, és majd akkor autóba ülni, ha már nemcsak egy BMW terepjáróra futja, hanem akár egy környezetbarát Teslára.

Ne legyenek illúzióink: Afrikába kínai pénzzel és szaúdi olajjal éppen most érkezik meg az ipari forradalom; és ez semmiben sem lesz más, mint amilyen Európában és Amerikában volt, csak éppen százmilliók helyett milliárdok ássák majd bolygónk sírját. Sokan ünnepelték Portugáliát, amely napokig képes volt csak szélerőműveivel üzemelni. Itt a vége a környezet szennyezésének! – lelkendeztek. Én attól tartok: most kezdődik csak igazán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.