Baka 1990. február közepén is felszólalt egy érdekvédelmi tanácskozáson a parlamentben. A Népszava 1990. február 20-ai számának beszámolója alapján
az utolsó pártállami kormány támogatásáról beszélt, mindössze néhány héttel a kommunista diktatúrát végérvényesen lezáró első szabad országgyűlési választások előtt.
„Az Értelmiségi Szakszervezetek Tömörülése nevében Baka András ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy a kormány támogatást érdemel, legalábbis annyiban, hogy nem szabad szítani a hangulatot. Annak ellenére sem, hogy látható: a kormányzatnak nincs eszköz a kezében arra, hogy a szociális feszültségeket csökkentse. Szólt a tágabb értelemben vett államapparátus elbizonytalanodásáról. Úgy vélte, hogy a rendőrség, a bíróság és egyéb szakapparátus tagjait, illetve a tanácsok szakértőit meg kell nyugtatni, és meg kell védeni az őket ért támadásoktól. Az érintettek elbizonytalanodása ugyanis súlyos károkat okozhat a békés átmenet során.”
Nemrég a Válasz Online a következőket írta Baka kapcsán egy, az államfő pályáját méltató portréban. „Baka tehát kemény ellenpontnak bizonyult, s ezen senki nem is lepődhetett meg, aki ismerte a rendszerváltásban betöltött szerepét. A karakterétől mi sem esik távolabb, mint a szakszervezetis figurája, 1988-ban mégis a független szakszervezeti mozgalom egyik megteremtőjeként iratkozott be a közéletbe. Nem a szakszervezeti vonal itt a lényeg, hanem a Kádár-rendszer után az értelmiség visszaemelése az őt megillető helyre. Ez volt a szerepköre a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnökeként (TUDOSZ), 1989–90-ben pedig az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) vezetőjeként.”
A most megismert történelmi tények alapján azonban kijelenthetjük, hogy itt az ideje átértékelni Baka András „független szakszervezetis”, „rendszerváltó” imázsát.
