Örökerdőkkel harcolhatunk a klímaváltozás ellen

Az egészségesebb erdei környezetben új állatfajok is otthonra leltek a Pilisben.

A Pilis szívében, Dobogókő és Pilisszentlélek közelében található Mexikó-puszta egyes források szerint nevét a XIX. századi kolerajárványok idején kapta, amikor sokan ide szöktek el a betegség elől. Úgy tartják, a „megszökő” pusztát később a népnyelv alakította át Mexikó-pusztává. Itt látott hozzá a Pilisi Parkerdő Zrt. az „örökerdő” kialakításához, mely nem csupán a klímaváltozás hatásaival szemben jelenthet megoldást, de úgy tűnik, élővilágunk sokféleségének megőrzésében is kulcsszerepet játszhat.

A Pilisi Parkerdő Zrt. első kísérleti területei az 1960-as évekre vezethetők vissza, az úgynevezett Erdőanyai erdőtömb létrehozásával, 1999-ben pedig a Mexikó-puszta értékes tölgyes és bükkös erdeiben indították el programjukat. Ennek nagy része a turisták előtt is nyitva áll. Később, 2001-ben a Pro Silva Hungaria Egyesület Magyarország első és máig egyetlen olyan bemutató területévé nyilvánította a Mexikó-pusztai mintaerdőt, ahol természetes folyamatokon alapuló, folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodást, az örökerdő-gazdálkodás bevezetését és működését lehet tanulmányozni.

Az örökerdőben többféle fajú és korú fa él együtt, ennek köszönhetően pedig hatékonyan megőrizhető az erdők biodiverzitása – mondta el portálunknak Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Ezek az erdők tehát egészségesebbek, jobban tűrik a klímaváltozás negatív hatásait, miközben gazdasági hasznosíthatóságuk sem csökken. Ráadásul a szakemberek itt biztosítani tudják a védett élőhelyek megmaradását is, az erdőgazdálkodás így képes a természetvédelem valóban aktív eszközévé válni – fűzte hozzá.

Emellett – szemben az egykorú erdőkkel – az örökerdőkben sokkal nagyobb az egyes fák élőkoronával borított törzshányada: a teljes famagasság felső kétharmadát élőkorona boríthatja. „Nagy koronával együtt pedig nagy gyökér és gyökérzóna jár, így az örökerdő egyedei sokkal stabilabbak széldöntés vagy jégtörés esetén. Ráadásul 50-100 éves távlatban könnyebben, természetes módon alkalmazkodnak a klímaváltozásokhoz” – magyarázta, hozzáfűzve: a költséges erdővédelmi és erdőművelési beavatkozások is a lehető legkisebb mértékben jelentkeznek.

Az örökerdő-gazdálkodás fő célkitűzése az erdő tarvágás (végvágás) nélküli kezelése a talaj védelmének érdekében, hogy az erdőborítás a terület minden részén, állandóan fennmaradhasson.

A vágásos erdőben amikor az állomány átlaga megért a kitermelésre, az összes fát kitermelik. „Az örökerdő-gazdálkodás során viszont az erdészek egyenként vagy kicsi csoportokban termelik ki a fákat, minden egyes fa esetében külön-külön mérlegelve az erdőben betöltött szerepüket. Ennek köszönhető, hogy az összes fa egy időben történő kivágása elkerülhető. Ennél a megközelítésnél az erdész nem elsősorban fakitermelésben és ültetésben, hanem az erdei ökoszisztéma fenntartásában, menedzselésében gondolkodik, minél nagyobb teret biztosítva az erdő megújulásának, a lejátszódó természetes folyamatokra támaszkodva” – magyarázta a szakember.

Az „örökerdő” fogalom gyökerei Alfred Möller német erdészeti kutatóhoz (1860–1922) köthetőek, ő alkotta meg a „Dauerwald”, azaz az örökerdő eszméjét. A német erdészek a hagyományaiknak megfelelően élen járnak az örökerdő-gazdálkodás elveinek és módszereinek gyakorlati alkalmazásában. A türingiai állami erdészetnél például húsz évvel ezelőtt álltak át a teljes erdőterületen való alkalmazására.

Összességében tehát csak akkor termelik ki a fákat, amikor azok elérték az adott helyen és környezetben a lehetséges maximális értéküket, és kitermelésük inkább pozitív, esetleg semleges hatást gyakorol a környező fákra. Emellett fontos, hogy az is megállapítható legyen: a kiválasztott egyed betöltötte ökológiailag optimális szerepét, illetve tudható, hogy a körötte fellelhető más faegyedek a kivágott fa szerepét teljes mértékben átveszik.

Azok a fák, melyek ökológiai szerepük miatt fontosak, visszamaradnak, ameddig kell. Azonban holtfaként is szolgálhatják az erdei ökoszisztémát: az örökerdőkben az erdészek a kidőlt, elpusztult fák egy részét az erdőterületen hagyják.

A különböző méretű, álló és fekvő holtfa rengeteg élőlénynek nyújt élőhelyet: odúlakó madaraknak és emlősöknek, gombáknak, kétéltűeknek, xilofág (elpusztult fákban, cserjékben vagy a még élő egyedek elpusztult részeiben élő) rovaroknak és például denevéreknek. Így teljes értékű erdei ökoszisztéma tud kialakulni, amelyben egészséges „önszabályozás” működik, hiszen egyes madárfajok például meggátolják a kártevő rovarok túlszaporodását. Ezáltal az örökerdők a biológiai sokféleség megőrzésének legkiválóbb eszközei. A holt faanyag emellett képes – például az aszályos időszakokban – „szivacsként” működve víztartalékot biztosítani a növényzetnek.

Ezen a téren máris hatalmas eredményeket értek el: nemcsak a már meglévő, hanem egyes újonnan érkező állatfajok is otthonra találhatnak a Pilisi Parkerdőben. Az elmúlt évek során például három új, eddig a területen ismeretlen denevérfaj – a nimfadenevér, a tavi denevér és a fehértorkú denevér – is megjelent a pilisi és a visegrádi erdőkben.

A Pilisi Parkerdő Budapesti, Visegrádi, Budakeszi, Pilisszentkereszti, Pilismaróti és Szentendrei Erdészete az elmúlt közel két évtized alatt eddig összesen 5000 hektár területen alkalmazta az örökerdő-módszert, amelyhez jövő januártól a Pilismaróti Erdészet újabb 3600 hektárral csatlakozik. A céljuk, hogy a folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás bevezetése terén olyan ideális méretet alakítsanak ki, amely a parkerdő által kezelt közjóléti és természetvédelmi szempontból fontos területeken az erdőgazdálkodást fenntarthatóvá teszi.

„Az elmúlt időszakban megfigyeltük, hogy az aszályok, a késő tavaszi fagyok, de a komolyabb katasztrófák, mint például az ónos eső okozta jégkár vagy az erős szélviharok sokkal kevesebb kárt tudtak okozni azokban az erdőkben, ahol az örökerdő-gazdálkodás már régebb óta megkezdődött. A változatos erdőszerkezetnek és a holtfa nagyobb mennyiségének – összességében a természetesség növekedésének – köszönhetően ritka fajok jelentek meg a területeken, mint a már említett denevérfajok, de például a ritkább madárfajok – például bagolyfélék vagy a fekete gólya – számának növekedésére is lehet számítani” – magyarázta a szakember.

Hozzátette: mind ökológiai-biológiai, mind erdőművelési-gazdasági vonalon számtalan érdekes kérdés vetődik fel. „Mégis mi az örökerdő-gazdálkodás legfontosabb üzenete? Talán az, hogy mintát szolgáltat a gazdaság többi ágazata számára, azaz, hogy vissza lehet szerezni a természettel való harmóniát és úgy gazdálkodni a természeti forrásokkal, hogy ne rontsuk le azok minőségét, működőképességét.”

Ismert, 2014 decemberében kritikus helyzet alakult ki az időjárás miatt: 30 ezer hektár erdő súlyosan károsodott, és több mint 2 millió csemete elültetését tartották szükségesnek ahhoz, hogy a kárt orvosolni lehessen. A Pilisi Parkerdő hatvanötezer hektáros területéből nyolc-kilenc súlyosan károsult. Lomniczi Gergely az MNO-nak akkor azt mondta, a helyreállítás kérdésében nem minden fekete vagy fehér, az erdész szakembereknek ezt az egész ökoszisztémára való tekintettel kell végezniük.