Mindenki tudja, hogy a profi sport nem a testmozgásról vagy az egészségmegőrzésről szól, hanem „show business”. Az emberek szívesen nézik a játékosokat, amint ütik vagy rúgják a labdát. Ezért fizetni is hajlandók, sőt – és ez üzleti szempontból még fontosabb – hajlandók a meccs közben befogadni a reklámokat. A focipályákat már rég körbevették reklámtáblákkal – amelyek újabban hosszú képernyőként villódznak –, és a mezeken is a főszponzor logója virít. Nemrégiben rájött valaki, hogy a reklámokat sokkal közelebb lehet hozni a pályához, így eddig szűz felületek is pénzzé tehetők. Táblákat helyeztek el a kapuk két oldalán, alig egy méterre az alapvonal mögött. Csakhogy ez nagyon balesetveszélyes – gondolhatnánk –, hiszen gyakran előfordul, hogy egy becsúszó védő kint találja magát az alapvonalon kívül, és akkor biztosan beleütközik a táblába. És ekkor jön a meglepetés, ugyanis a játékosok nem felborítják a látszólag függőlegesen álló táblát, hanem rálépnek, és az továbbra is egyenesen áll. Ekkor eszmél rá a néző, hogy e hirdetések csak a fűre fektetett vásznak, amelyek ábráit direkt úgy tervezték és deformálták, hogy a tévékamera szemszögéből háromdimenziós reklámhordozónak tűnjenek.
A legnagyobb furcsaság csak ezután következik. Ugyanis a következő alkalommal, amikor egy másik játékos megint rálép e „táblákra”, újra ugyanúgy meglepődünk, és valahogy nem tudjuk hova tenni a látványt. Hiába tudtuk, hogy a tábla csak illúzió, agyunk továbbra is térbeli tárgyként értelmezte, és a látott jelenetet az elvárásai megsértéseként fogta föl.
Hogy mi lehet e jelenség neurobiológiai háttere, arra dolgozott ki átfogó elméletet az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban dolgozó Orbán Gergő és szerzőtársai. A teóriát részletező tanulmányukat pedig a világ egyik vezető idegtudományi szakfolyóiratában, a Neuronban publikálták.
„Átvizsgáltuk a tudományterületen született vizsgálatok eredményeit, és igyekeztünk olyan modellt alkotni, amely összességében magyarázza azokat a jelenségeket, melyeket az egymástól független kísérletekben feltártak – mondja Orbán Gergő. – Számos tanulmány leírta, hogy a különféle stimulusok (ingerek) hatására nemcsak az idegsejtek aktivitása különbözik, de más és más lesz az idegsejtek aktivitásának variabilitása. Ha egy stimulust megismételve más aktivitást mértek egy kísérletben, azt a korábbi elméletek zajként, tehát afféle működési hibaként értelmezték, szerintünk azonban a zaj mértéke nagyon fontos információtartalommal bír az ingerek felsőbb szintű agyi értelmezése számára.”