Nem nagyon kerülnek legális forgalomba az Európai Unióban kínai eredetű gyógyszerek. Ha mégis kezünkbe akad egy, inkább ne szedjük be. Több mint valószínű ugyanis, hogy fejlesztői meghamisították a kutatási dokumentációt, miközben hasonlóan etikátlan versenytársaikkal harcoltak az elsőségért és a piac meghódításáért.
Ezt nem egy konkurens külföldi gyógyszercég, hanem a kínai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság megbízásából készített vizsgálat szerzői állítják. Összesen 1622 új gyógyszer regisztrációjához benyújtott kutatási dokumentációt vizsgáltak át. Ezek közül 1308-ról (több mint nyolcvan százalékukról) találták úgy, hogy vissza kell vonni. Ezek ugyanis a szer biztonságosságát és hatékonyságát ellenőrizni hivatott klinikai tesztek eredményeinek leírásában csalást, meghamisított, illetve nem megfelelő adatot tartalmaz, tudósít a British Medical Journal című angol orvosi szaklap.
A hatóság maga is megdöbbentőnek tartja a rendszerszintű csalást és kaotikusnak nevezi a kínai gyógyszeripar állapotát, és ígéri, hogy rendet tesz. Minden baj forrásának a gyógyszerkutató intézeteket tartják, amelyek működését alig szabályozza az állam. Így minden lépésüket egy célnak rendelhetik alá: a konkurens gyógyszerfejlesztők legyőzésének. A kínai orvosi iparban pontosan ugyanolyan vadkapitalista viszonyok uralkodnak, mint a gazdaság egészében. Egy-egy kutatócég túlélése múlik azon, hogy az általa kifejlesztett hatóanyag minél hamarabb forgalomba kerüljön és minél több fogyjon belőle. Ehhez viszont villámgyorsan túl kell lenni a klinikai teszteken (amelyek a szigorú szabályozás miatt a nyugati világban öt-tíz évig is eltarthatnak), és szinte kötelező a kísérleteket pozitív eredménnyel zárni.
Persze mindez nem folyhatna ilyen olajozottan, ha ne működne közre benne rengeteg ember a gyógyszerkutatás megannyi szintjén. A hatóság, amely egy éven keresztül 366 alkalmazottját állította rá a dokumentációk tételes átvilágítására, egyszerre vádolja a csalásokban való részvétellel a gyógyszercégeket, az orvosi és a kutató munkatársakat és az ellenőrzőszerveket. Nem volt túl nehéz egyébként a hamisítás nyomára bukkanni, hiszen a cégek – talán az ellenőrzés slendriánságában vagy a korrupció hatékonyságában bízva – nem sok erőfeszítést tettek a csalás nyomainak elleplezésére. Tipikus volt például, hogy a kísérleti jegyzőkönyvekben más adatok szerepeltek, mint az engedélyeztetéshez benyújtott file-okban (ha megvoltak egyáltalán az eredeti jegyzőkönyvek). Több száz esetben egyértelmű volt, hogy az adatok nem valós teszteken alapulnak, csak fabrikálták vagy manipulálták őket, illetve gondosan kiválogatták, hogy mely eredményeket jelentsék és melyeket nem (a nem kívánt mellékhatások általában a második kategóriába estek). Olyan eset is előfordult, hogy az egyik jegyzőkönyvet látszólag még azelőtt készítette az egyik alkalmazott, hogy egyáltalán a cégnél kezdett volna dolgozni.
A legbűnösebbnek talált kutatóintézetek korántsem az első látásra is gyanús, nevesincs cégek közül kerültek ki, hanem olyan (kínai viszonyok között) patinás intézmények vannak közöttük, mint a Szecsuani Egyetem vagy a Pekingi Egyetem I-es számú kórháza. A hatóság igen eltökéltnek mutatkozik, mint írják, „Szigorúan fogunk bánni a csalás és a megtévesztő viselkedés minden formájával, és fáradhatatlanul üldözni fogjuk a felelősöket”. Nem sokakat lepett meg, hogy ilyen általános a korrupció a gyógyszerkutatásban. Egy névtelen kórházigazgató szerint ez mindig is nyílt titok volt.
A kínai gyógyszeripar – az emberek életszínvonalának emelkedésével – robbanásszerű növekedésen megy át, éves piaci értéke 108 milliárd dollár. E pénzért megy a verseny, a kiélezett piaci helyzetben pedig egyes klinikai gyógyszerkísérleteket bonyolító cégek azzal próbálják elcsábítani versenytársaiktól a megbízókat, hogy csak sikerdíjat kérnek. Magyarul, ha elvérzik az új gyógyszer a teszteken, nem kérnek pénzt a szolgáltatásért. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy minden hatóanyag átmegy a vizsgán.
