Mellbimbó a borítón

Az antikkönyvpiac legrejtélyesebb, de egyben legmorbidabb darabjai az emberi bőrrel borított kötetek.

– Orvosi könyvtár könyvtárosa vagyok, természetes módon érdekelnek a ritka könyvek és a halál. Az emberbőrbe kötött könyvek pedig e két terület tökéletes kombinációját adják – válaszolta kérdéseinkre az emberbőrrel borított könyveket kutató projekt egyik vezetője, Megan Rosenbloom, aki „civilben” a Dél-kaliforniai Egyetem Norris orvosi könyvtárának munkatársa. Az összes emberbőrrel borított könyv elkészítésében közreműködtek orvosok, így e tárgyak egyszerre értékelhetők az orvostörténet „sötét sarkaiként” és a valaha látott legfurcsább könyvekként.

A könyvtáros kifejtette, hogy eddig mindössze 47 darab, közgyűjteményekben őrzött emberbőrbe kötöttnek mondott könyvről tudnak, de ezek közül „sajnos” csak 18-ról sikerült bizonyítani, hogy igaziak. Viszont sok lehet még, amelyek magángyűjteményekben rejtőznek, vagy egyszerűen senki nem feltételezi róluk, hogy emberbőr feszül borítójukon. Ugyanis ezek ugyanúgy néznek ki, mint bármelyik bőrkötéses régi könyv, mindössze valahol belül tartalmaznak általában egy szolid jelzést emberi mivoltukról.

Éppen ritkaságuk teszi őket értékessé a gyűjtők számára.

– Minden jellegzetesség, amely különlegessé, ritkává tesz egy könyvet, az emeli az értékét. Éppen ezért sok hamisítvány is van a piacon – folytatja Rosenbloom. – Általában orvosok és könyvgyűjtők készítették e könyveket. Elsődleges céljuk az volt, hogy azokat a filozófiai vagy anatómiai munkákat, amelyek valamiért fontosak voltak a számukra, ily módon is különlegessé tegyék. Emellett számos könyvet kötöttek kivégzett bűnözők bőrébe, főként a 19. századi Angliában. Ezt afféle elrettentő eszköznek szánták. Ugyanis általánosan elterjedt volt az a nézet, hogy ha a halott testét darabjaira bontották, és nem tartották egyben (tehát például bőrüket könyvkötésre használták), azáltal megakadályozták, hogy az egész test megváltást nyerjen a mennyekben. Sok ilyen bűnözők bőrébe kötött könyv bírósági jegyzőkönyveket és a kivégzett bűneinek tételes felsorolását tartalmazza.

Bár azt hihetnénk, hogy a mai molekuláris biológiai módszerek segítségével bármilyen mintáról pillanatok alatt megállapítható, hogy milyen állattól származik, a régi bőrök esetében ez nincs így. A bennük lévő DNS az évszázadok során a legtöbb esetben oly mértékben degradálódott, hogy az ellehetetleníti a genetikai elemzést. A cserzés vegyi folyamata pedig tovább nehezíti a megbízható eredmények létrejöttét. Ezért a génvizsgálat helyett a kollagén fehérjék állati családokra egyedileg jellemző markereit (jelzés értékű részleteit) keresik tömegspektroszkópiai módszerekkel. E vizsgálathoz elegendő egy emberi szemmel gyakorlatilag láthatatlan nagyságú mintát venni a könyvből.

Ezzel a módszerrel bizonyították például, hogy tényleg emberi bőrbe kötöttek több 17. században íródott francia nőgyógyászati szakkönyv kétszáz évvel későbbi kiadását, amelyeket a philadelphiai orvosi társaság könyvtárában őriztek. Még azt is megállapították, hogy a bőr forrása egy nő volt, aki trichinózisban és tuberkulózisban hunyt el.

Az emberi bőrök elsődleges forrásai valóban az orvosok voltak. A 19. században olyannyira megemelkedett e hivatás művelőinek társadalmi státusza, és ezzel együtt vagyonuk is, hogy sokuk antik tárgyakat, például könyveket kezdett gyűjteni. Többen maguk is előállítottak könyvritkaságokat, emberi bőrök felhasználásával. Holttestekhez jogilag sokkal egyszerűbb volt abban az időben hozzájutni, mint manapság, viszont az igény is nagyobb volt rájuk. A bőrök másik jelentős forrásai a kivégzett bűnözők voltak. Egy esetben pedig e két forrás találkozott egymással. A skót William Burke-öt azért végezték ki, mert bűntársával tizenhat embert gyilkoltak meg, hogy holttesteiket eladják orvosoknak, orvostanhallgatóknak. Burke bőre kivégzése után ugyancsak találkozott egy orvos szikéjével, végül pedig egy könyv borítóján végezte.

Tehát a 19. században viszonylag gyakran előfordult, hogy emberi bőrbe kötöttek könyveket. A kutatócsoport eddig csak az előző századfordulónál korábban készített darabokat azonosított. A könyvtáros ezt részben azzal magyarázta, hogy ha ma valaki megpróbálkozna efféle könyvet készíteni, az illegális lenne. Ezek ugyanis még abban a korban készültek, amikor még nem alkották meg azokat a törvényeket, amelyek biztosítják, hogy az ember rendelkezhessen arról, mi történjék a testével halála után.

– Persze nem lennék meglepve, ha egyesek ma is önként jelentkeznének, hogy haláluk után bőrüket könyvkötésre használják – így Megan Rosenbloom. – Ettől függetlenül annyi jogszabály rendelkezik a halott személyek testrészeinek kezeléséről, hogy még beleegyezés birtokában is igen bonyolult lenne ezt véghezvinni. De ki tudja [hogy nem történnek-e hasonló esetek ma is], hiszen országról országra, sőt szövetségi államról szövetségi államra is változnak a kegyeleti törvények.