A 20. század utolsó évtizedeiben többféle hőérzetszámítási képletet is használtak – a Weather Channel nevű meteorológiai tévécsatorna fejlesztett egy teljesen sajátot is –, majd 2001-ben az amerikai és a kanadai meteorológiai szolgálat nagyszabású kísérletsorozat után megalkotta a jelenleg általánosan elfogadottnak tekintett formulát. Erre azért volt szükség, mert kiderült, a régi képlet túlbecsülte a hideget. Tehát olyan hőmérsékleti értékeket eredményezett, amelyek ha szélcsendes időben tartózkodnánk ilyen hideg levegőben, valójában sokkal hidegebbnek érződnének. Ez adott esetben rendkívül veszélyes lehet, mert azt a téves biztonságérzetet alakíthatja ki az emberben, hogy sokkal hidegebbet is képes elviselni, mint ténylegesen.
Tehát fogtak rengeteg önkéntest, és hűtött szélcsatornában sétáltatták őket egy futógépen – azért kellett gyalogolniuk, mert a mozgás is befolyásolja a hőérzetet, és az emberek többsége megy, ha télen a szabadban tartózkodik. A kísérletek eredményeképpen a következő, Észak-Amerikában – és a világ jelentős részén – általánosan használt képlet jött létre:
T(hőérzet) = 13,12 + 0,6215 T – 11,37 v0,16 + 0,3965 T × v0,16
Ahol T(hőérzet) a szél hatásával módosított hőérzet Celsius-fokban, T a tényleges hőmérséklet Celsius-fokban, v pedig a szélsebesség tíz méter magasan. Ez a képlet csak akkor használható, ha a hőmérséklet tíz fok alá csökken, a szélsebesség pedig meghaladja az óránkénti 4,8 kilométeres sebességet. A képletből kiolvasható, hogy minél alacsonyabb a tényleges hőmérséklet, a szél annál erősebben csökkenti a hőérzetet.
Persze e képlet, noha ellenőrzött kísérletek eredményein alapszik, minthogy embererek szubjektív érzéseit igyekszik megjósolni, soha nem lesz tökéletes. A hőérzet rengeteg dologtól függhet: a testalkattól, a napsütéstől, az érzelmi állapottól, a fáradságtól. Sőt, amint minapi cikkünkben is megírtuk, egyes népcsoportok, például az eszkimók öröklötten jobban bírják a hideget azáltal, hogy szervezetükben több a hőtermelő barna zsírszövet.
