Szemipalatyinszk mellett, a kazah sztyeppén lévő városban több atombomba-kísérletet hajtottak végre az ötvenes-hatvanas években, mint bárhol máshol a világon. Bár eddig is sejthető volt, hogy a tesztek során súlyosan szennyeződött radioaktív anyagokkal a környék, most azonban napvilágra kerültek egy 1956-os baleset következményei.
Magáról a konkrét balesetről továbbra sem tudunk sokat, bár annak ténye korábban is ismert volt, hogy az ötvenes években több nukleárisfegyver-kísérlet is tragédiát okozott a térségben. A Szovjetunió atomfegyverprogramjának egyik legfontosabb helyszíne volt ez, ahol egészen 1989-ig folytak a robbantásos tesztek. Az évtizedek során a környéken élők súlyos egészségkárosodást szenvedtek, ennek tényét hivatalosan is elismerték a hatóságok a Szovjetunió összeomlása után.
Hogy pontosan mi és hogy történt az ötvenes években, erről azonban még ma sincs teljesen pontos képünk. Egy most napvilágra került dokumentum azonban azt jelzi, hogy a szovjet hatóságok már a kezdetektől tisztában voltak azzal, hogy a kísérletek tömeges egészségügyi katasztrófát okoznak – a lakosságnak mégsem szóltak erről semmit.
Az 1956-os kísérlet valószínűleg minden idők legnagyobb nukleáris katasztrófája volt.
A kazahsztáni Sugáregészségügyi és -ökológiai Kutatóintézet levéltárában nemrégiben az akkoriban Moszkvából a helyszínre érkezett tudósok jelentéseire bukkantak az ötvenes évekből. A jelentés eljutott a New Scientist népszerű tudományos magazin szerkesztőségébe is, ahol meggyőződtek annak valódiságáról.
A jelentést a moszkvai Biofizikai Kutatóintézet munkatársai készítették, akik teljes titoktartás mellett vizsgálták sok éven keresztül a kazahsztáni lakosok és a környezet nukleáris terhelését. (A kutatók már a baleset után egy hónappal a helyszínre érkeztek.)
A jelentésben szereplő legsúlyosabb baleset 1956 augusztusában történt, amikor a szemipalatyinszki kísérleti telepről kiszabaduló nukleáris felhő elborította Uszt-Kamenogorszk iparvárost, és mintegy hatszáz ember (négyszer annyi, mint Csernobilban) szenvedett sugárfertőzést. Arról nincsenek adatok, hogy hányan haltak meg, illetve hány embernél alakultak ki a radioaktív sugárzás hosszú távú hatásai.
A moszkvai tudósok úgy tárták fel a példátlan nukleáris szennyezés hatásait, hogy közben semmit sem árultak el a helyieknek (és természetesen feletteseiken kívül senki másnak sem). Miközben pontos képet alkothattak, hogy a félresikerült atombomba-kísérletek következményei miatt milyen mértékben szennyezett a termőföld, a víz és az élelem, hagyták, hogy a lakosok mit sem sejtve éljék tovább életüket. A New Scientist szerint az egész történetben az a legmegdöbbentőbb, hogy milyen sok szakember tudott a baleset következményeiről, mennyire tisztában voltak annak hatásaival, mégsem derült fény a titokra.
A feltárt jelentés úgy fogalmaz, hogy az 1956-os baleset után még egy hónappal is a „megengedhető” mértéknél százszorta magasabb volt a sugárzás szintje a környéken. Egy közeli faluról, Zsamenykáról ezt írták: „Itt az ismétlődő szennyezések évek óta hatnak a lakókra”, de az 1956-os baleset következményei „életveszélyesek, még sokkal súlyosabbak voltak, mint Uszt-Kamenogorszkban.” A jelentésből az látszik, hogy a szakembereknek nehezükre esett elkülöníteni a friss baleset és a korábbi szennyeződések, különösképpen egy három évvel korábbi baleset következményeit egymástól. Mintha csak a radioaktív felhők a mindennapok részei lettek volna.
A jelentés hatására a legfertőzöttebb falvak lakosságának megtiltották a helyben termelt növények fogyasztását, és egy szigorúan titkos kórházat is felállítottak. A kórház fedősztorija szerint az állatról emberre terjedő brucellózis nevű betegségben szenvedőket kezelte, valójában azonban a sugárbetegek ellátása volt a feladata. A kórház alakult a hatvanas évek elején a sugáregészségügyi intézetté. A korabeli alkalmazottak szerint a korábbi jelentések nagy részét már régen megsemmisítették vagy elszállították. A most feltárt akta vélhetően figyelmetlenségből maradhatott az irattárban.
