Hetvanhat éves korában meghalt Michael Bliss kanadai történész, aki főművében bemutatta, hogy az inzulin felfedezése nem épp úgy történt, ahogy korábban hitték. A The New York Times cikke szerint a kutató-író május 18-án Torontóban halt meg.
A kanadai üzleti élet és politika kutatójaként vált ismertté, doktori disszertációját a kanadai üzletemberek „álmairól és elképzeléseiről” írta a Torontói Egyetemen. 1974-ben A Living Profit címmel jelentette meg, négy évvel később pedig Sir Joseph Flavelle kanadai milliárdosról írt könyvet.
Ezután nyergelt át az egészségügy kutatására, 1982-ben pedig kiadta Az inzulin felfedezése című, jelentős munkáját. Ebben a hormont kutatta, ami a The New York Times megfogalmazása szerint a cukorbetegséget konkrét halálos ítéletről kezelhető állapottá változtatta. Szinte megváltás volt az inzulin felfedezése, különösen a diabétesszel küzdő gyermekek számára – vallotta Bliss.
Az inzulint 1921-ben fedezte fel egy kutatócsoport a Torontói Egyetemen, de felhőtlen öröm helyett inkább belső viszálykodás követte a korszakalkotó eredményt. Különösen akkor erősödött ez fel, mikor két évvel később a Nobel-díjat a négy fő kutató közül csak ketten kapták meg. Bliss könyvéig az az elképzelés élt, hogy a felfedezés két tapasztalatlan kutató, Frederic Banting és Charles Best munkájának eredménye. A Nobelt viszont Banting mellett John J. R. Macleod, az egyetem élettani intézetének vezetője kapta meg. A közvélemény úgy tartotta, utóbbi érdemtelenül jutott hozzá az elismeréshez, és valójában csak utazgatott, miközben Banting és Best a laborban dolgozott. Bliss viszont korábban nem ismert dokumentumokra hivatkozva bizonyította, hogy a felfedezés csapatmunka volt, mindhármuk és még mások tevékenységének az eredménye.
Az inzulin felfedezése emellett betekintést nyújtott az endokrinológia tudományába is. Shelley McKellar professzor szerint a könyv nyelvezete könnyen befogadható volt, így nemcsak egy szűk egyetemi kör számára nyújtott élvezetes olvasmányt. „Legbelül író volt” – fejtette ki McKellar.
