Éppen negyven évvel ezelőtt, 1977. november 22-én indult el az első menetrend szerinti Concorde-járat London, illetve Párizs és New York között. A hangsebesség több mint kétszeresével tizennyolcezer méter magasságban száguldozó, mára a forgalomból kivont repülőgép sorsa több tanulsággal is bír.
Másfél évtizeddel a második világháború befejezését követően több ország is szuperszonikus repülőgép megtervezésén szorgoskodott, a Szovjetunióban meg is alkották a TU–144-es modellt, amelynek negyven évvel ezelőtti kudarcára ebben a cikkünkben emlékeztünk.
Az angliai tervezést a British Aircraft Corporation kezdte meg Filtonban, Bristol közvetlen szomszédságában. A mérnökcsoport számos tervvel állt elő a Type 198 kódnéven futó ötletelés során, ezek között akadt M alakú és deltaszárnyú változat is, utóbbi hat hajtóművel. Ugyanekkor, az ötvenes évek végén Franciaországban is kezdetét vette a tervezés a toulouse-i székhelyű Aérospatiale mérnökeinek részvételével. Az angol mérnökök végül a 110 üléses Type 223 terveivel álltak elő, Franciaországban pedig megszületett a Super Caravelle terve. Hogy a költségeket a későbbiekben racionális mederbe tereljék, a két cég 1962-ben konzorciumban egyesült.
Az új társaság kezdetben két tervvel vágott bele a majdnem két évtizeden át tartó kalandba: az asztalra került egy rövidebb és egy hosszabb változat, de az elsőt érdeklődés hiányában hamar elvetették.
Aki látott már olyat, hogy valaki egyre csak tömte a pénzét félkarú rablókba és más játékgépekbe, míg végül már többet rakott bele, mint a várható nyeremény, majd becsületből végigjátszotta, mígnem a betett összeg harmadát nyerte, azt is azért, hogy a presztízse ne csorbuljon, az talán nem tudja, de a Concorde-effektussal találkozott. Úgy alakult ugyanis, hogy mielőtt az első gép elkészült volna, a két ország illetékesei már pontosan tudták, hogy a vállalkozásba öntött pénz nem térülhet meg. Ennek ellenére presztízsszempontok miatt úgy döntöttek, nem állítják le a tervezést és gyártást, és három évtizeden keresztül öntötték a pénzt egy feneketlen zsákba. A Concorde-effektus gazdaságpszichológiai fogalom, de minden olyan hétköznapi helyzetre vonatkozik, ahol azért nem szállunk ki valamiből, ami egyébként kárunkra van, de legalábbis nem hasznos, mert megítélésünk szerint túl sok időt, pénzt és energiát tettünk bele.
Az első gép, amely 1969. március 2-án szállt fel, az Air France flottájába tartozott, bő egy hónappal később, április 9-én Filtonból is magasba emelkedett a British Airways első példánya. A korábban nagy érdeklődést mutató légitársaságok sorra mondták vissza megrendeléseiket, egyrészt mert a megvalósulás végül az eredetileg tervezett összeg hatszorosába került, így egy gép ára szinte megfizethetetlenné vált, másrészt az olajválság időszakában sokat számított, hogy a fogyasztása nagyjából a négyszerese volt a több utast szállítani képes gépekénél. Mire a repülő a kifutópályára ért, annyi üzemanyagot fogyasztott el, mint egy átlagos használatban lévő személyautó fél év alatt.
Így végül tíz-tíz példány készült a francia és az angol partnernek. Alkatrészeiket különböző helyszíneken gyártották, majd Filtonban és Toulouse-ban szerelték össze, a hajtóművet a Rolls-Royce készítette.
A gépek elsőként a London és Bahrein, illetve a Párizs, Dakar és Rio de Janeiro közötti útvonalon álltak nemzetközi szolgálatba 1976-ban, de az Egyesült Államok a hangrobbanással járó zajártalomra hivatkozva kitiltotta légteréből a szuperszonikus gépeket. Végül a tilalmat feloldották, és engedélyezték, hogy a Concorde használja Washington Dulles repülőterét, de New York állam továbbra sem engedte be a gépeket légterébe. Ezt a határozatot az Egyesült Államok Legfelső Bírósága hatályon kívül helyezte, így negyven évvel ezelőtt e napon New Yorkba is elindulhatott a Concorde menetrend szerinti járata. Egy retúrjegy ebben a viszonylatban átlagosan 9000 dollárba került, a gép három és fél óra alatt tette meg a távot, ám 1996 februárjában rekordot döntve két óra ötvenhárom perc alatt sikerült.
A típus utolsó útját is ezen az útvonalon repülte, igaz visszafele. 2000. július 25-én bekövetkezett a Concorde történetének első és utolsó súlyos balesete, amikor a gép Párizsból felszállva lángokba borult, és szállodára zuhant. A tragédiában százkilencen vesztették életüket a fedélzeten, és négyen a hotelban. A vizsgálatok a Continental Airlines felelősségét állapították meg, ugyanis a Concorde előtt felszálló DC-10 típusú gépükről lehullott egy titán alkatrészdarabka, amelyen átszaladva, felszállás közben szétroncsolódott a Concorde abroncsa, és a nagy sebességgel elszálló darabkái kiszakították az egyik üzemanyagtartályt, valamint megkárosítottak elektromos vezetékeket. Ettől lángra lobbant a kifolyó üzemanyag, és a gép egy percen belül megsemmisült. A típust azonnal visszahívták, megerősítették, áttervezték, de a baleset olyan presztízsveszteséget okozott, hogy 2003. október 24-én, utolsó repülése után végleg kivonták a forgalomból.
A Concorde ma már történelem, emléke annak, miként kacérkodott az ember sikeresen az idővel, a távolsággal és a magassággal.
