Már azt is tudjuk, mi az év hala 2018-ban

A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán a balin nyert, megelőzve a domolykót és a kövicsíkot.

MN
2018. 01. 01. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Haltani Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2018-ban a balin (Leuciscus aspius) kapta az Év Hala címet. A három jelöltre összesen beérkezett 5771 szavazat 38 százalékát kapta a verseny győztese, jelentősen megelőzve a második helyezett domolykót (33 százalék) és a harmadik helyezett kövicsíkot (29 százalék).

A társaság honlapja szerint a balin legszebb halaink egyike. Nyúlánk, mérsékelten magas, oldalról lapított testét apró, ezüstszín pikkelyek fedik. Ragadozó életmódjának megfelelően a szája nagy, szeglete a szem alá ér. Fogai nincsenek, de a menekülő zsákmány megragadását segíti, hogy az alsó állkapcsa elöl kissé fölfelé hajlik. Úszóinak alakja és elhelyezkedése szabályos. A mélyen bemetszett farokúszó szürkés, az alsó úszók vörhenyesek. Nagyra növő faj, a magyarországi horgászrekord 10,54 kg.

Főként a nagyobb folyók nyílt vizét kedveli, ahol kedvenc tápláléka, a küsz is csapatokban jár, a kis folyóknak inkább csak az alsó, torkolathoz közeli szakaszán fordul elő. Jó alkalmazkodóképességét mutatja, hogy megél a nagyobb állóvizekben, sőt még a félsós tengeröblökben is, de a vízszennyezésre érzékeny. A balin az Európai Unió közösségi jelentőségű hala, a fennmaradását szolgáló úgynevezett Natura 2000-es területek egyik jelölőfaja. A magyarországi állományai stabilak, ezért horgászata a szabályok betartása mellett engedélyezett.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.