Újabb és újabb furcsaságok derülnek ki arról a rejtélyes, még megközelítően sem gömb alakú objektumról, amelyet néhány hete fedeztek fel a csillagászok, amikor elsuhant a Nap mellett. Az égitestet 1I/2017 U1-ként katalogizálták, de később a (némileg) jobban megjegyezhető ’Oumuamua nevet adták neki. Ez hawaii nyelven hírhozót jelent (az objektumot ugyanis Hawaiin, a haleakalai obszervatóriumban fedezték fel). Noha az ’Oumuamua alig egy hónapja ismeretes az emberiség számára, hivatalos elnevezése már háromszor változott, ami jól mutatja, hogy a tudósok egyelőre még nem igazán tudják, hová tegyék az objektumot. A Nemzetközi Csillagászati Unió (amely jogosult az égitestek elnevezésére) először C/2017 U1 néven regisztrálta, mert azt hitték, hogy üstökösről van szó (C: comet – üstökös), később ezt módosították A/2017 U1-re, mert ekkor aszteroidának tűnt. Nemrég minden kétséget kizáróan kiderült, hogy az ’Oumuamua egy másik naprendszerből érkezett. Így ez az első felfedezett csillagközi utazást tett égitest, elnevezéséhez új kategóriát kellett létrehozni. A neve pedig (egyelőre) 1I/2017 U1 (I: interstellar – csillagközi) lett.
230 méter hosszú az ’Oumuamua. Először október 19-én pillantották meg a Hawaiin dolgozó csillagászok, ezután ráirányították a Hubble- és a Spitzer-űrtávcsövet és a chilei „nagyon nagy távcsövet” (Very Large Telescope) is.
35 méter széles és ugyanilyen magas, tehát leginkább szivarhoz hasonlítható az alakja. Szokatlan pályája és formája miatt persze rutinszerűen beindultak az összeesküvés-elméletek arról, hogy ez egy másik naprendszerből érkezett idegen faj űrhajója. Voltak, akik a Ráma nevet javasolták neki, mert Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című regényében hasonlóképp fedeznek fel egy idegen űrhajót.
33 millió kilométerre volt a Földtől az ’Oumuamua, amikor először felfedezték (ez a Föld–Hold-távolság 85-szöröse). Ekkor már
40 napja távolodott a Naptól, amelyet
0,255 csillagászati egységre, vagyis 38 millió kilométerre közelített meg (a csillagászati egység az átlagos Nap–Föld-távolság).