Demencia: már gyermekek között is szedi áldozatait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kétéves korig teljesen egészséges, majd hirtelen demenciás? Sajnos van ilyen. Németországban 400 gyermek szenved a pusztító kórban.

kn
2013. 09. 24. 15:31

A házaspár nem akart kétségbe esni, az első sokkot legyőzve kezdeményeztek. A rendőr feleség és a mérnök apa legelőször segítő csoportot keresett. Találtak is, és amit láttak, lesújtó volt: „alig tudtuk elviselni a helyzetet” – emlékezik vissza az apa. Ez volt az első alkalom ugyanis, hogy a szülők a betegség gyermekeknél okozott mentális és fizikai hanyatlásával szembesültek. Ugyanakkor meleg fogadtatásban volt részük más, hasonló cipőben járó szülőktől.

„A betegség nagyon ritka, 400 érintett szenved benne Németországon” – mondta Frank Stehr mikrobiológus. Jelenleg adományokat gyűjtenek az alapkutatásra. Az NCL alapítvány alapítója Frank Husemann-nál, akinek a kisfiánál hat évvel korábban diagnosztizálták a betegséget. Timet, a kisfiút, jelenleg otthon gondozzák. „Nem akartam ölbe tett kézzel ülve végignézni, hogy hanyatlik napról napra a gyermekem”. De sajnos még nincs áttörés, nincs gyógyszer a láthatáron.

Csak Európában több mint hatmillióan szenvednek Alzheimer-kórban, egyes feltételezések szerint a szám 2040-re a tízmilliót is elérheti. Mi váltja ki a lopakodó betegséget? Gyógyítani nem lehet, de annál több módszerrel lehet ellene küzdeni.

 

Javítja az idősek korral romló mentális képességeit, köztük a többféle feladat megoldását egy időben az a speciális számítógépes videojáték, amelyet a San Franciscó-i székhelyű Kaliforniai Egyetem kutatói fejlesztettek ki, és a Nature című tudományos folyóirat szerdán megjelent számában mutattak be.

 

Amerikai tudósok megtalálták azt a fehérjét, amely az öregedéssel kapcsolatos memóriaromlásban kulcsfontosságú lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.