Mátyás királyból legendát faragtak, hogy Ulászlót befeketítsék

Ötszáz éve egész Európa a magyar, a lengyel és a Habsburg uralkodó bécsi találkozójára figyelt.

Eredetileg Pozsony lett volna a helyszín, Ulászló és öccse, Zsigmond már ott is tartózkodott, ám még mielőtt Miksa innsbrucki székhelyéről megérkezett volna, nagy tűzvész pusztított a városban, így költözni kellett – Bécsbe. A diplomaták ekkorra mindenben megegyeztek, így szinte már csak az ünnepélyes aláírás maradt hátra. Ennek alaposan megadták a módját, többhetes ünnepségsorozatot rendeztek táncmulatságokkal, lovagi tornákkal és vadászatokkal. Az uralkodók többezres küldöttségük élén, és a szakadó eső ellenére is óriási pompával vonultak be Bécsbe. A költségeket nagyrészt az üzleti érdekeiket követő Fuggerek állták, bár Tringli István azt is aláhúzta, hogy minden ellenkező vélekedéssel szemben a magyar és a cseh kincstár is tudta volna finanszírozni az eseményt. A bankároknak később egyébként csalódniuk kellett, hiszen pont Mária királyné volt az, aki megpróbálta kidobni őket Magyarországról.

Ulászló ekkor már nagyon beteg volt, szellemileg sem volt jó állapotban, nem is a saját lován érkezett, hanem hintóban. Rettenetes állapota ellenére azonban ezt az ügyet még mindenképpen el akarta intézni, a Habsburg-ház személyében erős hátországot akart teremteni fiának, Lajosnak.

Bár az egyezményben a török elleni közös védekezés is szerepel, de ez ekkor minden hasonló kontraktusban benne volt, olyan általános szöveg, amely jól festett kifelé – emelte ki a történész. Nándorfehérvár 1521-es elestéig nem is volt különösebb szükség a török ellen a Habsburgokra. Ulászló számára a legfontosabb az volt, hogy biztosítsa a trónt a gyermekének és a tartós békét az országnak. Ezt pedig elérte.

A megállapodás érdekessége, hogy Jagelló Anna lehetséges férjeként a későbbi V. Károlyt is megnevezték, mivel a Habsburg családban az időben többen is korán meghaltak. Bár a magyar nemesek később nem is bánták volna, ha inkább ő lesz a férj, hiszen az 1521-es házasság előtt már spanyol király volt, végül mégis maradt Ferdinánd.

A királytalálkozón megpecsételt kettős örökösödési megállapodás ugyan dupla biztosítékot jelentett a Habsburgok számára, de így is előre nem látható események sorozata kellett ahhoz, hogy Ferdinándot 1526-ban magyar és cseh királlyá koronázzák.

1463-ban Hunyadi Mátyás és III. Frigyes örökösödési szerződést kötött, melynek értelmében, ha Mátyás törvényes örökös nélkül hal meg, a magyar trón Frigyesre vagy fiára száll. Ezt a szerződést erősítette meg 1491-ben Ulászló, majd 1505-ben a főrendek kimondták, ha nem lenne örökös, magyar királyt választanak. Ezt azonban az uralkodó nem erősítette meg, bár neki – a közvélekedéssel ellentétben – nagyon jól jött, mivel a Habsburgokat is kizárta a trónutódlásból, így érdekeltté váltak egy megállapodásban.

A saját dinasztiája megalapításán dolgozó Ulászló eközben elkezdte építeni a kapcsolatokat a Habsburgokkal szemben álló Franciaországgal, 1502-feleségül is vette a francia király rokonát, Candale-i Annát. Lajos születése után így egyre távolabb kerültek a tróntól a Habsburgok.

Nem szabad megfeledkeznünk Szapolyai Jánosról sem, a Miksa és Ulászló között a század elején kialakuló, összecsapásokba torkolló viszályt is az ő hatalmi törekvései robbantották ki. A Szapolyai-fiúk dupla házassági ajánlattal léptek fel – Jagelló Anna és Corvin János csecsemő lánya kezéért is bejelentkeztek –, végül azonban csak leánytestvérük, Borbála került trónra házasság útján: ő Jagelló Zsigmond felesége és így Lengyelországba királynéja lett.

Az 1515-ös egyezmény amúgy Ulászló presztízsének köszönhetően, az egy évvel később bekövetkezett halála ellenére sem ütközött ellenállásba. 1521-ben és 22-ben meg is kötötték a házasságokat, ez egy percig sem volt kétséges. Ám „az igazi történeteket az élet írja, 1526 más fordulatot hozott” – végül ugyanis a mohácsi vereség utáni választás juttatta a trónra Ferdinándot, hiszen II. Lajos király halála után az nem kötelezte a nemeseket, hogy ő az elhunyt uralkodó lánytestvérének a férje.

Talán a királytalálkozónál is érdekesebb kérdés azonban az Európa sorsát befolyásoló döntésekben résztvevő II. Ulászló negatív megítélése, miközben a lengyelek aranykorként tekintenek a Jagellók korára.

Tringli István hangsúlyozta: a magyar történetírásban rettenetes renoméja van a Jagelló-kornak, alig volt valaki, aki máshogy látta (a kevés reálisan szemlélő közül Kubinyi Andrást emelhetjük ki), a negatív kép öröklődött évszázadokon át. Ez azonban minden bizonnyal hamis.

Most szerencsésen több kutatás is összeért, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen lezárult a Magyarországra vonatkozó rengeteg itáliai forrás összegyűjtése. Ez rendkívül fontos iratanyag, hiszen a különálló államok diplomatái, követei és kémei is jelen voltak a Magyar Királyságban, ők nagyon jól informáltak voltak. A kutatócsoport a régi, már ismert dokumentumokat is újraolvassa, hiszen az előző századokban sokszor el sem hitték a bennük leírtakat, például azokat a passzusokat, amelyekből kiderült, hogy „milyen döbbenetesen magas árat tudott kifacsarni a Habsburgokból Ulászló”. A Magyar Tudományos Akadémia pedig a Tudomány napjára szervez konferenciát – nagyon régen volt már hasonló, a Jagelló-korral foglalkozó, diplomáciai rendezvény Magyarországon.

A Mátyás halála utáni korszakot teljesen hamisan állították be a hanyatlás korának, ezek az értékelések pedig átöröklődtek – emelte ki a történész. A Jagellók befeketítése a Szapolyaiak táborából indult, majd akik átálltak Ferdinánd pártjára, ugyanott folytatták. Az már egy másik világ volt, túl a mohácsi vereségen, Buda 1541-es elestén és az ország három részre szakadásán. Meg kellett találni a bűnbakot. A Jagellókon pedig nyugodtan el lehetett verni a port, hiszen már kihalt a magyar ág, a lengyelekkel pedig újra rossz volt a viszony. Még a Bécset hódoltató Mátyás fölmagasztalása nem zavarta a Habsburgokat, bár ezt magyarázhatja, hogy Frigyes sem volt kedvelt. Tehát így, a Habsburg-párti magyar történetírással kezdődött a Jagellók befeketítése, amely hazánkhoz hasonlóan történt Csehországban is.