Egyedül vagyunk-e a világegyetemben?

A Mars feltárásának következő lépcsőfoka választ adhat az emberiség egyik igen fontos kérdésére.

Képzeljük el a következőt: egy űrszonda csapódik be a sivatagba, fedélzetén valami halálossal, amely egy egész kisváros lakosságával végez. A kormány egybegyűjti a legjobb tudósokat, hogy egy titkos föld alatti létesítményben tartsák fogva az űrből érkezett gyilkost. Ez Michael Crichton The Andromeda Strain (Az Androméda-törzs) című regénye, mégis mikor az Apollo 11 asztronautái visszatértek a Földre, elzárták őket egy karanténná alakított Airstream luxusbuszban. A Holdról zsákmányolt, gondosan becsomagolt talaj- és kőzetmintákat pedig csak légmentesen zárt laboratóriumokban nyitották ki. Még az Apollo-kapszulát is gondosan megtisztították minden lehetséges kóbor „holdbéli bogártól”. Visszatekintve ezek az óvintézkedések már nevetségesnek tűnnek, de csak az Apollo 14 küldetése után – mikor a tudósok kijelentették, hogy nincs élet a Holdon – hagytak fel a gyakorlattal.

Van-e élet a Marson?

Most, 40 év elteltével a NASA kezdheti letörölgetni a port ezekről az elfeledett módszerekről, mivel hamarosan kőzetminták érkezhetnek a Marsról. A vörös bolygó feltárásának következő lépcsőfoka – a Curiosity-féle küldetések és jövőbeni emberi missziók között – a marsi minták földi vizsgálata lesz, amely választ adhat a bolygó kapcsán felmerülő legfontosabb kérdésre is, vagyis hogy van-e élet rajta.

A Curiositynek nincsenek meg az eszközei az „egyedül vagyunk-e a világegyetemben?” kérdés megválaszolására – magyarázza David Beaty, a NASA vezető tudósa, hozzátéve hogy erre a marsi kőzetek földi vizsgálata a legalkalmasabb.

Nem tudják, mit keresnek

A tudósok azért is preferálják a mintavételt és a földi vizsgálatot, mert nem tudják pontosan, mit is keresnek. A marsi élet ugyanis számos formát ölthet, és egy a földi élet kimutatására alkalmas eszköz nem biztos, hogy megfelel a célnak. Ha egy marsjáró roverre olyan detektort szerelnek, mely később alkalmatlannak bizonyul feladatára, azt nyilvánvalóan nehéz orvosolni, míg a Földön minden lehetséges módszer és eszköz rendelkezésre áll a vizsgálatokhoz.

Missziók sora bukott már el

A minták Földre juttatása azonban közel sem biztos, hogy olyan egyszerű lesz, mint remélik. Számos ilyen misszió indult az elmúlt évtizedekben, de nem mindegyik járt sikerrel. Az első, Luna 16 névre hallgató küldetés 1970-ben landolt a Holdon, és a Szovjetunióban adta le a zsákmányolt kőzeteket. 2004-ben tért vissza a NASA Genesis missziója, miután a Napról lefújt részecskéket szerzett be. Sajnos az űrhajó ejtőernyője nem nyílt ki, és a utahi sivatagba csapódott szerzeményével együtt.

Nagyobb szerencséje volt a NASA-nak a Stardust misszióval 2006-ban, mely egy üstököst vett célba. A 2010-es japán Hayabusa-küldetés viszont kevesebb sikerrel járt: csupán néhány porszemcsével tért vissza a célba vett aszteroidáról. Arról nem is szólva, hogy ez idáig másik bolygóról még soha sem hoztak mintát a Földre.

Csupán egy „kávéscsésze”

Jó hír viszont, hogy csupán kávéscsészényi, 20 darab 15-20 grammos minta is elegendő. Persze ez nem úgy működik, hogy véletlenszerűen nekiállnak mintákat gyűjteni a Marson, mert úgy valószínűleg sohasem találnák meg, amit keresnek. Gondos tervezés után kijelölik azokat a helyeket, ahol a legvalószínűbb, hogy élet nyomaira bukkanhatnak, például hajdani vizes területeken. A marsjáró a landolás után ezeken pontokon gyűjt majd talaj- és kőzetmintát, ezt követően visszatérve a leszállóegységhez elhelyezi őket egy kávéscsésze-méretű kapszulában.

A zsákmány hazaszállítása már némileg bonyolultabb. Az amerikai űrhajózási hivatal jelenlegi elképzelése a következő: beépítenek egy rakétát a leszállóegységbe, amely majd Mars körüli pályára állítja a kapszulát, ahol az összekapcsolódik egy anyahajóval. Ez az űrhajó hozza a Földre a mintákat, és ejtőernyővel biztosítják majd a „puha” landolást.

Ember a Marson?

Ez a terv azért is nagyra törő, mert eddig még sohasem próbálkoztak ehhez hasonlóval, vagyis idáig nem volt rá példa, hogy két, másik bolygó körül keringő eszköz összekapcsolódjon, majd visszatérjen a Földre. Egy ilyen misszió sikere azért is létkérdés a NASA számára, mert 2033-ban terveznek embert küldeni a Marsra, ezért be kell bizonyítaniuk, hogy nemcsak oda tudnak eljuttatni valamit, hanem vissza is tudják hozni.