Zöld utat kapott a NASA új, kisméretű űrtávcsöve, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite). A George Ricker (MIT – Massachusetts Institute of Technology) által vezetett program – amiről évekkel korábban már beszámoltunk – a közeli fényes csillagok körül keringő bolygók felfedezésére vállalkozik szinte a teljes égboltot lefedve. Ezek az exobolygók tanulmányozhatók ugyanis a legjobban földi és űrtávcsövekkel (például a jövőbeli, infravörös tartományban működő James Webb-űrteleszkóppal).
A sikeres Kepler-űrtávcső az égbolt egy viszonylag kis területét vizsgálja folyamatosan a csillaguk előtt elhaladó bolygók után kutatva. Halvány, legtöbbször távoli csillagok körül keringő égitesteket fedez fel, de azokról teljes statisztikát szolgáltat. Ezzel szemben a TESS négy kisebb távcsővel nagyobb területet vizsgál át hasonló módszerrel, így a fényesebb – és egyben közelebbi – csillagok körüli planéták lesznek a célpontjai. Ezek pedig az exobolygók szerkezetének, felépítésének, légkörének jobb megértését célzó kutatások legjobb alanyai lesznek. A stratégia egyben jelzi, hogy napjainkban az exobolygó-kutatás fókusza a felfedezéstől a bolygók karakterizálása felé mozdul el.
A legfrissebb tervek szerint a műszer négy, 10 cm körüli, széles látómezejű távcsőből áll, mindegyik teleszkópnál négy darab, 2000x2000 pixelből álló CCD szolgálja a képrögzítést. A teleszkópok mindegyike 23x23 fokos égterületet lát, ami azt jelenti, hogy egyszerre az ekliptika síkjától annak pólusáig viszonylag széles sávot képes lefedni. Egy területet 27 napig monitoroz a TESS. Ekkor az észlelendő sávot eltolva folytatja a megfigyeléseket. Tizenhárom ilyen beállítással az égbolt 50 százaléka lefedhető. A sávokat úgy választják, hogy átfedések révén az ekliptika pólusa körüli égterület állandóan észlelhető lesz, ami a James Webb teleszkóp folyamatos megfigyelési zónájával is egybeesik, a választás persze nem véletlen. Egy év után az ekliptika déli fele következik hasonló stratégiával. Sikeres küldetés esetén a műszer akár egy évtizedig is működhet.
