Sikerült megfejteni Enceladus jéggejzíreinek titkát

Érdekességet figyelt meg korábban az egyik űrszonda a Szaturnusz hatodik legnagyobb holdjának déli pólusánál. A jelenséget most sikerült megfejteni.

A vízgőzt és jégrészecskéket kibocsátó óriásgejzírek felfedezése különösen foglalkoztatja a tudósokat. Ezek a kilökődések a déli sark közelében lévő töréseknél tapasztalhatók, a csíkozott felszínről Tigriscsíkoknak elnevezett térségben. Egyes asztrofizikusok szerint a jeges felszín alatt cseppfolyós vízkészlet, sőt óceán lehet, így a bolygótól mintegy 238 ezer kilométer távolságban keringő Enceladuson elképzelhető lenne valamilyen életforma.

A Cassini amerikai űrszonda által készített felvételek elemzése azonban más magyarázatot sugall. Az egyesült államokbeli Ithaca város Cornell Egyetemének tanára, Matthew Hedman vezette tudóscsoport elemzéséből – amelyet a Nature című tudományos folyóirat ismertetett szerdán – kiderül, hogy a Tigriscsíkokból kitörő jégfelhőt a Szaturnusz által kiváltott árapályhatás szabályozza.

Az elemzés megerősítette a 2007-ben más kutatók által szintén a Nature-ben felvázolt elméletet. Az árapály fogalmát rendszerint tengerhez kötik, de a csillagászok is használják ezt a kifejezést valamilyen bolygó által a kísérő holdakra vagy a Hold által a földkéregre gyakorolt hatásra. Ez utóbbi esetben az árapályhatás könnyen megfigyelhető az óceánoknál, de hatással van a földkéregre is, amely naponta kétszer több tucat centimétert emelkedik.

A Szaturnuszt 1,37 nap alatt megkerülő Enceladus esetében az asztrofizikusok azt tapasztalták, hogy nagyon erős kapcsolat van a gőz- és jégfelhő fényessége és a hold elnyújtott pályán lévő helyzete között.

A magyarázatok szerint a Szaturnusz gravitációs árapályhatása okozhatja a torzulásokat, így a töréseknél bekövetkező súrlódásokat. Az így keletkezett hő megolvasztja a jeget, aminek következtében végbemegy a vízgőz és a jégrészecskék kilövellése.

A repedések feltehetően naponta kinyílnak és bezárulnak a hold Szaturnuszhoz viszonyított helyzete szerint. A vonzóerő értelemszerűen annál erősebb, minél közelebb vannak egymáshoz.

Amikor az Enceladus a legközelebb áll a Szaturnuszhoz, a gőzfelhő alig látható, ami azt jelzi, hogy a repedéseket elzárja a bolygó erős vonzóereje. Amikor pedig a legtávolabbi ponton található, a felhő négyszer fényesebb, ami arra enged következtetni, hogy megnyílnak a repedések, így lehetővé válik a gőzkilövellés.

Matthew Hedman csapata az Enceladus gőzfelhőjéről a Cassini vizuális és infravörös leképezési spektrométere (VIMS) által 2005 és 2012 között készített 252 felvételt elemzett.