A jelenség lényege, hogy a Nap polaritása azonos időközönként, tizenegy évente, a napciklus maximuma környékén átfordul. Ilyenkor a központi csillag belső dinamója – a naptevékenység más folyamataival is összefüggésben – gyakorlatilag újraépíti önmagát.
Bár a pólusok cseréjét kiváltó és irányító belső mechanizmust mindmáig nem tudták megfejteni, az egyetem Wilcox Napobszervartóriumának kutatói 1975 óta napi gyakorisággal követik nyomon a Nap mágneses terének működését.
„A polaritás átrendeződése igen nagyszabású folyamat, amely néhány hónap leforgása alatt megy végbe” – magyarázta Todd Hoeksema stanfordi tudós a „helycseréről” készült videoüzenetében.
Véleménye szerint a hullámszerű változás az egész Naprendszerben érezhető lesz, a helioszféra (a Naprendszernek az a tartománya, amelyet a csillag részecskesugárzása, a napszél tölt ki) jelentősen túlnyúlik majd a Plútó pályáján.
A mágneses mezők átalakulása időben egybeesik a naptevékenység csúcspontjával, jóllehet nincs a kettő között ok-okozati összefüggés. A napciklus maximumát nemcsak az egyenlítő környékén feltűnő, sötétszínű napfoltok számának megugrása jelzi, hanem a napkitörések és koronakidobódások megszaporodása is – ezekért azonban nem a ciklikus rendet követő polaritáscsere a „felelős”.
A kilökődő töltött részecskék mindazonáltal hatással vannak a Föld mágneses terére, gyengíthetik a GPS-rendszereket és az energiahálózatokat, miközben tündöklő sarki fények jelenhetnek meg a pólusokon. A Jupiteren viharok alakulhatnak ki, a Szaturnuszon pedig szintén fényjelenségek játszódhatnak le.
(A napkitörés – fler – párperces robbanás a Nap fotoszférájában vagy afölött. A flerek ellentétes polaritású mágneses terek találkozásakor felszabaduló energiából táplálkozhatnak. Hőmérsékletük több tíz millió Celsius-fok is lehet. Egy-egy fler alkalmával több millió tonna anyag hagyja el a Napot másodpercenként 1000 kilométeres sebességgel. A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása: a napkorona egy darabjának kilökődése a bolygóközi térbe. Ilyenkor több tíz millió tonna szuperforró gáz indul útnak.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!