Az élet feltételeire bukkantak a Marson

Nagyon érdekes felfedezést tett a Curiosity a vörös bolygón.

kn
2013. 12. 10. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vörös bolygó egy ősi, mára már kiszáradt tavában évmilliárdokkal ezelőtt elméletileg mikroorganizmusok is élhettek – adta hírül a Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmányában John Grotzinger, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója. Azt nem tudni, valóban élt-e valami egykor a vízben, hiszen életre utaló nyomokra nem akadt a Curiosity.

A szonda a mintegy 150 kilométer átmérőjű Gale-kráter egy öt méter mély, Yellowknife Bay nevű mélyedését kutatva bukkant egy apró, közepes és nagyobb kövekből álló üledékrétegre, amely nyugodt vízben alakulhatott ki. A mérések igazolták, hogy körülbelül 3,6 milliárd évvel ezelőtt a kráter legalább egy tónak otthont adott – olvasható az elemzésben résztvevő londoni Imperial College közleményében.

A Science friss számában több kutatócsoport összesen hat tanulmánya elemzi a Curiosity adatait. Ezek alapján a csendes, édesvizű tó legalább több tízezer, akár százezer éven át is létezett, és az élethez szükséges alapelemek – a szén, oxigén, nitrogén, kén és foszfor is – megtalálhatók voltak benne.

Ilyen feltételek mellett megélhettek olyan mikroorganizmusok, amelyek energiájukat a kövekből és ásványaikból nyerik (úgynevezett kemolitautotróf mikroorganizmusok). Hasonló baktériumok a Földön barlangok meleg vizű forrásaiban élnek.

Sanjeev Gupta, az Imperial College kutatócsoportjának tagja hangsúlyozta: a Marson az ősi élet semmilyen jelét sem találták meg, csak azt fedezték fel, hogy a Gale-kráterben évmilliárdokkal ezelőtt legalább egyszer olyan tó hullámzott, amelyben megvoltak a mikrobák létéhez szükséges feltételek, és ez a Mars-kutatás nagy előrelépése. A régió további vizsgálata talán választ adhat arra a kérdésre, létezett-e valaha élet a vörös bolygón – fogalmazott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.