Akik a gyilkos aszteroidákra vadásznak

Maroknyi ember figyeli folyamatosan az égboltot, hogy mikorra várható az újabb pusztító aszteroida.

A kutatók szerint a cseljabinszki becsapódás sok szempontból felnyitotta az emberiség szemét: a világegyetem tele van potenciális „tömeggyilkosokkal”, olyan aszteroidákkal, amelyek becsapódásukkal közvetlen veszélyt jelenthetnek a Föld lakosságára. Sokan nem tudják, de a Föld felé tartó égitesteket önkéntes amatőr és kisszámú profi megfigyelő tartja szemmel, hogy riaszthassa a hatóságokat, ha veszélybe kerülne a kék bolygó – írja a Mashable.com.

A legfőbb probléma természetesen itt is a pénz. Mire érdemes beruházni? Egy aszteroidafigyelő rendszerre, ami a nap 24 órájában kémleli a világűrt, és aminek adatai alapján folyamatosan elemezhető és kiszámítható a kisbolygók és meteorrajok mozgása, vagy egy Mars-expedícióra? Jobb félni és figyelni, mint egy nagyobb katasztrófa után annyit mondani, hogy bocs?

Stephen Larson, az Arizonai Egyetem Catalina Sky Survey (Catalina égboltmegfigyelő) vezető tudósa, 2004 óta tartja szemmel a világegyetemet. A tudós a NASA által létrehozott program keretén belül az arizonai Tucson város körüli hegyekben található megfigyelőállásból munkatársaival három teleszkóp segítségével figyeli a csillagokat. Az űrhivatal külön katalógusban tartja nyilván a világűrben megfigyelt, a Földre veszélyt jelentő meteoritokat és aszteroidákat, mintegy hatezer darabot. „Az ötletet a Yucatán-félszigeten található meteoritkráter adta még a kilencvenes évek közepén. Itt egy becsapódott aszteroida végzett a dinoszauruszokkal” – emlékezett vissza a kezdetekre Larson. „Ez a veszély mindig is fennállt, de most már rendelkezünk olyan technológiával, amivel megfigyelhetjük az égi objektumokat.”

A személyzet kevés emberből áll: nyolcan dolgoznak teljes, nyolcórás műszakban, ketten pedig részmunkaidőben. A szerény létszámú csoport váltott műszakban kémleli a világűr egy-egy kijelölt részét minden este sötétedéstől pirkadatig. Tízperces időintervallumban készített négy-öt fotót elemeznek a megfelelő programokkal, különös tekintettel a csillagmozgásokra. A tízpercenként elkészített fotósorozat egy kisebb mozgóképsorrá állítható össze, így a Massachusetts-beli Cambridge-ben lévő Minor Planet Centerben (Kisbolygó Központ) számítógépes analízissel könnyen kiszűrhető az egy-egy időszakasz közötti eltérésből adódó mozgás – állítja a tudós.

Számítások komplex rendszerével kiszámolható, hogy egy adott égitest mikor és milyen közel járhat a Földhöz. A NASA adatai alapján a nyilvántartott üstökösök és meteoritok 90 százalékának az átmérője nagyobb mint egy kilométer, és nagy részük a Mars és a Jupiter közelében figyelhető meg. A cseljabinszki meteorit a Nap felől érkezett, ezért nem volt észlelhető a becsapódás előtt.

2013-ban a NASA új tervvel állt elő: a „Big Bag”, azaz a nagy zsák terv alapján egy űrhajókra erősített zsák lepkehálószerűen fogná be az űrben a Föld felé tartó sziklákat. Maga a zsák kifejlesztése még folyamatban van, de a nyilvánosságra hozott terv alapján az így befogott égitesteket a Hold körül gyűjtenék össze, és ott vizsgálnák tovább az összetételüket. Valódi vészhelyzetben viszont nem ez lenne a legjobb megoldás.