A Philae szilárdan áll a lábain annak ellenére, hogy szigonyait nem sikerült a talajba lőni – közölte az ESA. A kis robot a leszállást segítő rendszer meghibásodása miatt kétszer is visszapattant az üstökös mintegy négy kilométer széles magjáról, mielőtt nyugalmi állapotba került. A Philae Földre küldött első fotója sziklás felszínt mutat, a szélén látszik a minilabor három lábának egyike.
– Milyen érzés volt megtapasztalni a landolást?
– 20 év munkáját lezáró, az első fázisban 2-3 napba sűrített, megismételhetetlen „előadás” lehetőségéről van szó. Elképzelhető, hogy ez milyen feszültséggel jár, és az is, mit jelent az, ha ez a feszültség oldódik. Természetesen nagy örömöt okozott a landolás is, és az ezt megelőző hétórás leszállás alatt folyamatosan érkező mérési adatok érkezése is. Ami aztán a landolást követően történt, eléggé vegyesre sikerült: különös keveréke volt a kiváló tervezésnek és végrehajtásnak, de a kevésbé jó tervezésnek, sőt a szerencsének és balszerencsének is.
– Minden működik?
– A mai földi éjszaka folyamán készített és a reggeli órákban leküldött panorámaképek is megerősítik, hogy a leszállóegység a talajtérés követő három visszapattanást követően jelenleg az üstökösön van, mintegy nyugalmi állapotban, és úgy tűnik sértetlenül. Ezzel együtt eddig még nem sikerült megállapítani , hogy pontosan hol is helyezkedik el az üstökösön belül, valamint az orientációját, továbbá hogy a lábain áll, esetleg megdöntve, netán egy gödörben van, vagy egy sűrű sziklás terepen. Egyébként csaknem minden tudományos műszer „szóhoz” jutott, mért és adatokat küldött.
– Milyen adatok érkeznek?
– Egy-két tudományos műszer a leszállóegység nem optimális helyzete miatt balszerencsés helyzetbe került, mások – a többség – sem tudja végrehajtani az összes tervezett mérést a maga teljességében. Sok team már így is lelkes, és elégedett azokkal a mérési adatokkal, amelyeket eddig kaptak. Mivel a végső, harmadszori talajtérésnél a leszállóegység nem lett szilárdan odarögzítve az üstököshöz, nem lehet az SD2 műszerrel talajmintát venni, és annak összetételét közvetlenül analizálni. Az SD2 tulajdonképpen egy fúró, s a rögzítés hiánya miatt fennáll a veszélye, hogy a gyenge gravitációs erő miatt fúrás helyett mag az egység elfordul, és esetleg megsérül. Mindenki, aki próbált már belefúrni kemény falba elektromos fúróval, értheti, milyen erők hatnak a fúrót tartó emberre.
– Meddig működik a Philae az üstökösön?
– A hosszú idejű működőképességet illetően is kétségek merültek fel. A nagyjából 1300 wattórás elsődleges energiaforrás mintegy 50 óráig tart ki. Jelenleg úgy néz ki, hogy a leszállóegység hat napelemtáblája közül csak kettő kap változó erősségű napfényt – ahogy a nap halad a pályáján –, azok is csak nagyon rövid időre, mintegy másfél órára. Ez nagyon kevés. Ez nem elég arra, hogy a mintegy 100 wattórás akkumulátor akárcsak lassan is feltölthető legyen egy-egy mérési sorozat elindításához. Mégis nyílhat még némi esély valamivel hosszabb, néhány hónapos távon, mert az üstökös a naphoz egyre közelebb kerül, és ezzel nő a napelemtáblák szolgáltatta teljesítmény.
– Milyen jelentőségűek a megszerezhető információk?
– Minden egyes bitnyi információnak jelentősége van, esetleg nagy jelentősége is lehet. A vett mérési adatok feldolgozása időbe telik, ez egy – csúnya szó – interdiszciplináris folyamat is, a különböző műszerek mért adatai és a technikai jellegű adatok egymással kölcsönhatásban vannak, és az adatok értékelésénél ezt is figyelembe kell venni.
– Húsz év munkájának gyümölcsét szüretelik most. Elégedettek?
– Az egész projekt és misszió nagy siker, akkor is, ha az üstökösre érkezés nem sikerült egészen optimálisra. Ha most egy kicsit csak magunkra, mint a fedélzeti számítógép hardver és szoftver tervezőjére és írójára gondolunk, mindez eddig számunkra teljes sikernek tekinthető.
– Voltak még magyarok Kölnben vagy Darmstadtban?
– Tréfásan szólva, mint tudjuk, magyarok vannak mindenhol, itt is volt belőlük egy pár. Öten itt Kölnben: mi hárman (Balázs András, Baksa Attila, Pálos Zoltán – szerk.) a fedélzeti számítógép tervezőcsapatából, Apthy István az egyik magyar Philae tudományos műszer tervezője, Szemerey István egy ma Németországban dolgozó korábbi kollégánk. A darmstadti rendezvényeken vett részt Szalai Sándor a Wigner Intézet űrtechnológiai osztályának vezetője és Szegő Károly az intézet korábbi vezetője, ma aktív kutató.
– Hogyan reagáltak barátok, kollégák?
– A helyzet az, hogy a nagyon sűrű program miatt nekem személy szerint nem is volt eddig igazán időm a „külvilággal” kapcsolatot tartani. De ennek is eljön a maga ideje.
– Önök meddig dolgoznak még ezen a projekten?
– Mint fent említettem, a hosszú idejű mérések lehetősége e pillanatban nem látszik tisztán, de a reményt nem szabad feladni, továbbra is mindannyiunknak rajta kell tartani a „szemünket” a leszállóegységen.
