„Pokoli” bolygót tanulmányoztak a csillagászok

Az égitest felszínén a hőmérséklet eléri a 3000 Celsius-fokot.

MA
2015. 04. 13. 23:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mérési eredményeiket a svájci tudósok az Astronomy & Astrophysics, valamint az Astrophysical Journal Letters című csillagászati szaklapokban ismertetik.

A Genfi Egyetem és a Berni Egyetem kutatói a Naprendszertől 63 fényévnyire, a Kis Róka (Vulpecula) csillagképben lévő HD 189733b katalógusjelű bolygót vizsgálták. Az égitestet, amelynek tömege 13 százalékkal haladja meg a Jupiterét, 2005-ben fedezték fel francia csillagászok. A bolygón mindössze 2,2 napig tart egy „év”, és a planéta forgási sebessége másodpercenként 152,5 kilométer.

A svájci csillagászok két eljárást ötvözve állapították meg a bolygó főbb paramétereit. Egyrészt a Chilében, az Európai Déli Obszervatóriumban működő nagy pontosságú színképelemző, a HARPS (High Accuracy Radial velocity Planet Searcher) segítségével végeztek méréseket, másrészt újfajta megközelítésben értelmezték a légköri nátrium színképvonalait. Így jutottak arra a következtetésre, hogy a bolygó felszínén a hőmérséklet eléri a 3000 Celsius-fokot, míg a szél sebessége meghaladja az óránkénti 1000 kilométert – olvasható a PhysOrg hírportálon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.