Amikor a földön kívüli élet kerül szóba, rendszerint a Marsot, esetleg a Jupiter Európa vagy a Szaturnusz Titán nevű holdját szokás megemlíteni, mint olyan helyszín, ahol érdemes lehet kutakodni. Egy nemzetközi tudóscsoport azonban most arra készül, hogy egy látszólag rég elfelejtett planétát, a Vénuszt is visszahelyezze az élet utáni kutatások térképére.
Amerikai és orosz kutatók egy olyan küldetést terveznek Venyera–D néven, melynek során egy szondát küldenének a bolygószomszédunk légkörébe, melynek egyebek mellett az lenne a feladata, hogy az esetleg ott élő mikroorganizmusok után kutasson a Vénusz vastag, kénsavval telített felhői között. Azért éppen ott, mert ebben a légrétegben olyan sötét sávokat találtak, melyek elnyelik az ibolyántúli sugárzást, és melyek eredetére egyelőre nem tudtak egyértelmű magyarázattal szolgálni a tudósok. Az is rejtély, hogy a sávok anyaga miért nem vegyül el a környező gázokkal. Az egyik lehetőség az, hogy a sugárzás az ott élő mikrobáknak, pontosabban azok anyagcseréjének köszönhető. Persze lehetnek más magyarázatok is, az alsóbb rétegekből felszálló szemcsés anyagok vagy vízjég, esetleg vas-klorid is keveredhet a felhők anyagával, ám ezen feltételezéseket sem sikerült eddig alátámasztani. Épp ezért lenne szükség arra, hogy a helyszínen vizsgálják meg a légkört.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor a NASA és az Orosz Szövetségi Űrhivatal, a Roszkozmosz 2025-ben küldene egy kutatószondát a Vénuszhoz. Az űreszköz több részből állna, lenne rajta egy keringőegység, ami a bolygó légkörét vizsgálná, és megpróbálna választ találni arra a kérdésre, hogy a Vénusz légköre miért mozog a kelleténél gyorsabban a felszínhez képest. Emellett egy leszállóegység és egy ballon vagy pilóta nélküli repülőgép is helyet kapna a Vénuszhoz küldött szondán. Ez utóbbi a felhők közé ereszkedve próbálna fényt deríteni arra, hogy valóban élnek-e ott mikrobák.
A naprendszer bolygói közül talán a Vénusz megítélése változott a legnagyobbat az évszázadok során. Sokáig a Föld testvérének tekintették, hiszen a mérete, tömege és a felszínén érezhető nehézségi erő alig kisebb a bolygónkénál. Mivel a Földnél közelebb kering a naphoz, sokáig úgy képzelték, hogy trópusi erdők borítják és afféle paradicsomi állapotok uralkodhatnak rajta. Ezért keltett óriási meglepetést, amikor kiderült, hogy az elszabaduló üvegházhatás és az élénk vulkáni tevékenység miatt a felszíni hőmérséklete 460 fok, a nyomás pedig akkora a talaj közelében, mint a földi óceánok félszíne alatt egy kilométerrel. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a felhőkből kénsaveső hullik, akkor egyértelművé válik, hogy a Vénusz inkább a kénköves pokolhoz hasonlít, mintsem az édenkerthez.
Ezek a felfedezések kellően ki is ábrándították a tudósközösséget, legalábbis abban az értelemben, hogy hamar kijelentették, hogy ilyen körülmények között biztosan nem lehet élet a Vénuszon. Persze időről időre megjelentek olyan vélemények is, melyek szerint a bolygó vastag felhőtakarója nem is olyan ellenséges hely az élet számára, hiszen a légkörben olyan több tíz kilométer vastag réteg van, melyben a földihez eléggé hasonló viszonyok uralkodnak. De az élet utáni kutatások ekkor már inkább a Mars felé fordultak. A Vénuszról legtöbbet a Venyera küldetések során tudhattuk meg, a Szovjetunió több leszállóegységet is küldött a bolygóra, 1982 óta azonban nem járt ember alkotta szerkezet a felszínén.
Azóta azonban nagyot változott a tudósok véleménye arról, hogy hol és milyen körülmények között létezhet élet. Mivel a Földön is találni olyan exrtemofileknek nevezett mikrobákat, melyek korábban különösen ellenségesnek tartott környezetben is életképesek, ma már elképzelhetőnek tartják a kutatók, hogy a Vénusz kénes felhőiben is megfelelő feltételeket találhatnak az ezekhez a viszonyokhoz alkalmazkodott élőlények. A tudósoknak arra is van ötletük, hogy miként védhetik meg magukat a savas környezetben. A Venyera szondák már korábban találtak a felhőkben baktérium méretű részecskéket. Amennyiben ezek élőlények, akkor nyolc kénatomból álló molekulával boríthatják magukat, így védve meg a testüket a kénsavtól. Ezek a molekulák pedig magyarázatot szolgáltathatnak az ibolyántúli sugárzás elnyelésére. Sanjay Limaye, a Wisconsin-Madison Egyetem légkörkutatója, aki a NASA vénuszkutató programját is vezette, az Astrobiology folyóiratnak arról beszélt, hogy nem lehet egyértelműen állítani, hogy baktériumok élnek a Vénusz felhőiben, de kizárni sem lehet. Oda kell menni, és meg kell bizonyosodni róla.
A Venyera–D küldetés nevében lévő D egyébként az orosz dolgovecsnij, vagyis hosszú életű melléknévre utal. A kutatók ugyanis olyan leszállóegységet szeretnének a felszínre küldeni, amely napokig, esetleg hetekig működőképes maradna. Ez nagy szó azok után, hogy az eddigi szondák legfeljebb órákat bírtak ki a Vénusz iszonyatos nyomásának és hőjének kitéve. A küldetés részleteiről és céljairól várhatóan január végén ad majd ki közleményt az amerikai és az orosz űrkutatási hivatal.
